2024. 28. Hajnalka

Magazin

Egyszerűen nagyszerű

Antal Tibor | 2019. Április 21. 21:31:46 | Utolsó frissítés: 5 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Mint húsvét környékén általában, öt napon keresztül ismét Baján vendégszerepel az Eötvös cirkusz, mely a sátrát ezúttal is a Family center melletti területen verte fel. Műsoruk címe Egyszerűen nagyszerű, mely keretében a már jól ismert kunsztok mellett, ezúttal újdonságként lézer show-t is láthatott a publikum, a külföldi vendégművészek pedig az olasz Doni család tagjai voltak.

 

Lézer show

 

Mi a vasárnapi előadást látogattuk meg, melyet megelőzően délelőtt cirkuszi játszóházba is várták a kicsiket, akik kipróbálhatták magukat a porondok, és beletanulhattak kicsit az artistamesterségbe. Visszatérve az előadásra, hatalmas sor fogadta az érdeklődőket, így aki hétfőn szeretné megnézni az utolsó bajai előadást, jobban teszi ha előre megváltja jegyét. A pénzát 14 órátüól lesz nyitva.

 

 

A műsor elején egy időutazás keretében betekinthettük az Eötvös cirkusz születésébe, majd a múlt után a jövő következett, hiszen a még mindössze 7 és 10 éves Eövös lányok adták elő magabiztosan artista számukat. Természetes állatos számok is voltak, a kecskék, kacsák, lovak mellett a fő attrakció az elefántok voltak.

 

 

A műsorszámokat általában a bohóc közötte össze, aki igyekezett a közönséget is bevonni a produkcióba. A műsor két részből állt, közte egy negyed órás marketing szünet volt, így jól fogyott a popcorn és a vattacukor sőt a bátrabb csemeték az elefántokkal is  fényképezkedhettek.

 

Erika Doni

 

Összességében szinte telt ház előtt egy közel két órás jó produkciót láthattunk ismét. Tanács a hétfői előadásra látogatóknak, hogy hasonló időjárás esetén a gyerekeket ne öltöztessék be nagyon, hiszen a sátor felmelegszik, és természetesen vigyenek magukkal innivalót is. A cirkusz felajánlásának köszönhetően ezúttal is tudtunk szervezni nyereményjátékot, melynek keretében páros jegyeket sorsolhattunk ki olvasóink között, amit ezúton is köszönünk.

 

A mindössze 10 éves Eötvös Lorien

 

Facebook galéria: itt

 

 

 


hozzászólok