2024. 18. Andrea, Ilma

Magazin

Cirkusz karantén után

Antal Tibor | 2020. Július 27. 07:17:47 | Utolsó frissítés: 4 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Túl vagyunk a karantén utáni első cirkuszi élményeken, hiszen az az elmúlt hét második felében az Eötvös Suzy által vezetett Eötvös Cirkuszt lépett fel négy napon keresztül Baján a Family Center mellett. Azért kell megemlítenünk az igazgató nevét, mert jelenleg az Eötvös Cirkusznak két társulata van, így lehet az hogy viszonylag gyakran megfordulnak városunkban.

A History című történet a cirkusz elmúlt 100 évét foglalja össze a kezdetektől napjainkig. Kiemelnénk, hogy a sok középszerű produkció után végre láthattunk egy sokoldalú, igazán szórakoztató bohócot David-et, aki megadta az est alaphangulatát, és gyakori szereplésével szinten is tartotta azt.

Ügyesek voltak az akrobata lányok és fiúk, és a klasszikus bűvész számot is láthattuk, amikor eltüntették, majd újra elővarázsolták a dobozba bújt lányokat.

Csak a műsor fele után tűnt fel, hogy ezúttal nem az állatszámokon van a fő hangsúly. A két ló sokat szerepelt, de mellettünk csak egy kutyás attrakció volt, így talán még az állatvédő olvasóinknak is tetszett volna ez a kínálat.

Ennek ellenére többször vastaps kísérte a művészek előadását, amire sokan voltak kíváncsiak. A műsor két részre tagolódott, a szünetben a lovak hátára is fel lehetett ülni a gyerekeknek a porondon némi ellenérték lerovása után, de meg lehetett nézni az elősátorban berendezett kiállítást is a cirkusz múltjából. Összességében egy közel két órás szerethető, kellemes műsort láthattunk társulattól, melyre a cirkusz felajánlásának köszönhetően ajándék páros belépőket is sorsolhattunk ki olvasóink között, amit ezúton is köszönünk.

Facebook galériánk: itt

hozzászólok