Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Június 13-án rendezték meg a most már hagyományosnak is mondható Don Roberto Halászléfőző Versenyt Sükösd központjában. A Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesülete a kezdetek óta a fesztivál zsűrizését képviseli. Bajához közeli település lévén itt is kiválóan készítik el az ismert hungarikumot. A zsűrizés előtt szívesen nézünk ki a csapatok közé. Keresve a technológiai fejlődést az asztalok díszítésének legszebbjét,kreativitását. Tapasztalatunk szerint minden résztvevő csapat igyekszik az elvárásoknak megfelelően és még azon is túl teljesíteni. A legtöbben vegyes halászlét készítettek.

Előírás volt a fával való főzés. A látottak alapján ezt a feladatot is nagyon odafigyelve oldották meg . Sokan a Duna partjáról gyűjtöttek be az uszadék fát. Fontosnak tartjuk megemlíteni,hogy az alkalmazott őrölt paprikák minősége a lehető legjobb volt. Zsűrizésünk alkalmával talán kettő minta volt ami kívánni valót hagyott maga után de a többi minta nagyon jónak bizonyult. Szoros pontozás alapján többszöri visszakóstolást kellett alkalmaznunk. Az első hat helyezett között szinte csak egy-egy pont döntött. Külön említésre méltó,hogy a rendezvényen az ismert sükösdi tambura zenekar Nébl Zsolt vezetésével is képviseltette magát. Csodálatosan szép zenét adtak elő.

A helyezettek a következők voltak:
1. helyezett: Mészáros Zsolt (Baja)
2. helyezett: Pulcz Gábor ( Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesülete)
3. Helyezett: Pankovics Robert (Pörböly)
4. helyezett: Hunyák Ferenc (Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesülete)
5. helyezett: Gyurity Tamás (Baja)
6.helyezett: Rajcsány Imre (Érsekcsanád)
Legszebben terített asztal: Perity Csaba
Szeretnénk köszönetet mondani a szponzorálásért: a Szatmári KFT-nek,PUPU SWEETnek,és a Don Roberto pizzériának.
Köszönjük a zsűrizés lehetőségét a részvételt Horváth László,Martonosi Attila,Farkas Attila tagtársainknak.
Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesülete
Fotók:Ádám Péter facebook oldala