2018. szeptember 19. Vilhelmina

Magazin

Annak, aki szeretne többet megtudni önmagáról

Antal Tibor | 2018. szeptember 10. 16:20:18 | Utolsó frissítés: 9 napja

 

 

Péntek este dugig megtelt a Zsinagóga épülete, voltak olyanok is akik kint rekedtek a szükséges ajtózárás miatt. No nem a kölcsönzési kedv szökött az égbe váratlanul így a későnyári hétvége előtt, hanem más apropója volt a népvándorlásnak. Fehérváry Andrea könyvbemutatójára került sor, aki történetesen bajai, és egy pályázat megnyerésének köszönhetően most került kiadásra első alkotása az Indiadal, mely szerző szerint egy négyrétegű spirituális műnek tekinthető.

 

 

A beszélgetést Keresztes József vezette, akitől megtudhattuk, hogy a szerzővel fegyverbarátsága igen réginek tekinthető, hiszen annak idején Andreát  tanította, sőt érettségiztette is. Jelen volt még a könyv szerkesztője, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, Bardi Betty, valamint Csabai Márk, a Jelen Vagyok Tehetséggondozó Egyesület alapító elnöke, akik a pályázatot kiírták.

 

 

A bő egy órás beszélgetést a Bajai Fiatalok Színháza képviseletében  Mojzesné Terray Orsolya felolvasásai színesítették, aki kedvcsinálóként három rövid történetet és megismertetett a könyv indiai napló részéből.

 

Mojzesné Terray Orsolya

 

A könyvbemutatót természetesen dedikálás zárta, a lehetőséggel sokan éltek. De az Álomgyár kiadónak köszönhetően (azok közül akik részt vettek az internetes játékon), három szerencsés meg is nyerhette az alkotást. A dinamikusan növekvő kiadó  célkitűzéseinek egyike, hogy felkarolja az elsőkönyves szerzőket a könyvkiadás rengetegében, a Jelen Vagyok Egyesülettel karöltve ők vállalták fel a kézirat kiadását és gondozását, lehetővé téve  a bajai szerző első könyvének megjelenését.   

 

 

 

Mint a szerzőtől megtudhattuk, a civil életben egészen mással foglalkozik, hiszen egy olasz búvár cég külképviseletét látják el. Az írás egyfajta szerelem,, hiszen gyerekkora óta minden nap vezeti naplóját, valamint olasz műveket fordított magyarra rendszeresen. Ettől persze többre vágyott. A bakancslistán mindig szerepelt, hogy egyszer egy könyvet is írjon ami megjelenhet, és ez most a pályázat megnyerésének köszönhetően sikerülhetett.  Érdekesség egyébként, hogy a pályázatra még angol írói nevén kandidált, azonban a megjelenés előtt úgy döntött, szívesebben felvállalja a saját nevét, még ha az olvasók a hasonló kiadványoknál gyakran jobban preferálják a külföldi szerzőt, még ha ismeretlen névről is van szó.

 

 

Arra a kérdésre, hogy lesz- e folytatás pedig azt a választ kaptuk, hogy rengeteg otthon  a megírt jegyzetek száma, már csak az idő hiányzik, hogy összefoglalja a gondolatait. A hasonló írásokhoz persze utazni is kellene (ami szintén idő), mert mint megtudhattuk az indiai részek is saját élményeiken alapulnak.  A könyvet egyébként majdani unokáinak, dédunokáinak ajánlotta, mert szeretné ha róla a családban ez a történet maradna fent. És az olvasók közül kinek ajánlja? Aki szeretne többet megtudni önmagáról....

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Hozzászólok!

Facebook Google +
0
komment