2024. 8. Mihály

Magazin

A harkály vitte el a show-t

Antal Tibor | 2022. Január 02. 12:09:09 | Utolsó frissítés: 2 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Vasárnap délelőtt idei első madárgyűrűzését tartotta közösen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Bajai Ifjúsági Természetvédő Egyesület a Petőfi – szigeten a Turisztikai Központ melletti nagy madáretetőnél. A csodálatos napsütésben kicsik és nagyok sokan gyűltek össze a látványosságra, és ami még nagyon fontos, éhes madár is akadt bőven az etető körül, így volt dolga rendesen Kalocsa Béláéknak.

Pózoló fenyvescinege

Az első körben szinte csak széncinege akadt a hálóba, de a többi fogásnál már más különlegességek is. Például egy nagy tarkaharkály, aki nehezen viselte ahogy ki akarták szabadítani a hálóból. Rikácsolt végig, és jó szokásához híven kis túlzással lyukat vájt a segítő kezén.

Harkály a pácban

De ezt követően (meg ezt megelőzően is persze) az ornitológus szakember igazi élő biológia órát tartott a jelenlévőknek. Megtudhattuk például miért érdekes a harkály nyelve, és milyen erősek a farktollai, amit támaszkodásra használ a fatörzsön. Vagy hogy miről lehet megkülönböztetni a hímet és a tojót.

Ilyen tűhegyes a harkály nyelve

Harkályunk, mint gyűrűjéről kiderült visszatérő vendég az etető környékén, hiszen ugyanitt került hálóba múlt év december 20-án. A befogott madarak egyébként kis zsákokban várnak sorsukra a gyűrűzésig, amire a gyerekek szoktak vigyázni. Ez persze nagy élmény nekik.

Zsákbamadár

-Széncinege volt legtöbb a hálóba, és nagyon sok csuszkát is meggyűrűzhettünk. De ami érdekesebb, hogy fogtunk egy barátcinegét, egy fenyvescinegét, egy fenyőpintyet és egy nagy tarka harkályt is.

A madarakat a gyerekek engedhetik el az ilyen gyűrűzéseken

-Előreláthatólag márciusig havonta fogunk hasonló gyűrűzéseket csinálni itt a szigetben, amire minden érdeklődőt szeretettel várunk. A hónap közepén egy országos program keretében veszünk részt a ragadozó madarak számlálásában, amit szakembereink évente végeznek. – zárta sorait Kalocsa Béla.

Csuszka, de nem pálya

Összességébe nagyon tudjuk ajánlani főként családosoknak ezt a havi programot, hiszen sokan nem is sejtik a téli hónapokban hányfajta énekes madár él közvetlen környezetünkben.

Egy széncinege a sok közül

hozzászólok