2024. 20. Konrád, Tivadar

Magazin

204 kecsege a Dunában

www.baja.hu | 2019. Szeptember 29. 09:48:39 | Utolsó frissítés: 5 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Idén is gyarapodott a Duna halállománya. A Rotary Club Baja hagyományos Halszabadító napján, ezúttal szeptember 28-án, szombaton délelőtt több mint 200 apró kecsegét tettek a folyóba. Ezúttal is a Türr-kilátónál, a Halászati mini skanzennél gyülekeztek a klub tagjai és az érdeklődők. Csuvár Zoltán (RCB) elmondta, ezúttal is két haltenyésztőtől – Rideg Árpád (Homokmégy) és Kovács-Bokor Dániel (Baja) – érkeztek a kecsegék, pontosan 204 darab.- írta a város honlapja.

 

Gyerekek tették a kis kecsegéket a Dunába Fotók: Kelemen Áron

 
Kézdi László kormányzó köszöntőjében kiemelte: a 2019/2020-as évad a közösségépítés jegyében telik a Rotarynál. Ennek jegyében szerezték meg a 17. bajai haleresztést is, ami egyben a helyi klub és az önkormányzat együttműködését is erősíti.
Pestuka Tibor bajai elnök hangsúlyozta: pici halakat pici gyerekek engedtek a vízbe, mert fontos a jövő generációja, hogy a jövőben is élhető környezet fogadja a látogatókat, itt a Türrnél is.
Kilátogatott a haleresztésre Fercsák Róbert polgármester is, aki megerősítette a jó együttműködés tényét: a bajai Rotary folyamatosan nyit a lakosság és a városvezetés felé. „A Rotary Club Baja gazdagítja a város épített örökségét és számos jótékonysági akciót szervez, segítve a rászorulókat. Köszönöm értékápoló és értékteremtő munkájukat!”

A dunai haleresztést követően a skanzen területén műsor és kóstoló várta a klubtagokat és a látogatókat.

 

 


hozzászólok