Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Dr. Fátrai Klára
1942 – 2024
1942-ben született, pedagógus családból származott. Édesapja a bajai tanítóképző tanára volt. Fátrai Klára is Baján kapta meg tanítói oklevelét, majd a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-orosz szakán általános iskolai tanári oklevelet szerzett, és elvégezte a budapesti ELTE pedagógia szakát kitűnő és jeles eredményekkel. Tanítói gyakorlóévét Balotaszállás-Füzesen tanyai iskolában töltötte, ezután 7 évig a pörbölyi általános iskolában dolgozott. Itt alsó és felső tagozatban tanított, és igazgatóhelyettesi feladatokat látott el.
1967-ben a szekszárdi városi tanács művelődési osztályára nevezték ki tanulmányi felügyelőnek. Tagja volt a város úttörő elnökségének, a tanulmányi felügyelők megyei munkaközösségét vezette. Munkáját itt Kiváló Úttörővezető és az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetésekkel ismerték el.
1973-ban elfogadták pályázatát a Bajai Felsőfokú Tanítóképző Intézet Neveléstudományi tanszékére, ahol főként pedagógiai és pszichológiai tárgyakat oktatott. Rövid ideig kollégiumi nevelőtanár volt, szervezte a hallgatók nyári mozgalmi táborait. Éveken át vezette a főiskola nyelvi és idegen nyelvi tanszékét. Csaknem 20 évig látta el a gyakorlati képzés és továbbképzés igazgatóhelyettesi, majd főigazgató-helyettesi feladatait. Számos előadást tartott óvodákban, általános iskolákban, pedagógus-továbbképzéseken, tudományos tanácskozásokon külföldön is; szakmai folyóiratokban és külföldi szaklapokban publikációi jelentek meg. Tagja volt az Országos Pedagógiai Szakbizottságnak, a Szakbizottság Didaktikai és Úttörővezetési Albizottságának. Szerkesztőbizottsági tagként vett részt a Tanító című szakfolyóirat tartalmának alakításában. Éveken át látta el a Magyar Pedagógiai Társaság Bács-Kiskun Megyei Tagozata elnöki feladatait, a városi Éber Alapítvány kuratóriumának tagja volt. 1981-ben fölkérték a bajai városi tanács művelődési osztályának vezetésére. Az osztályvezetői feladatokat 1984-ig látta el, majd ismét visszatért a főiskolára. 1985-ben egyetemi doktori fokozatot szerzett summa cum laude minősítéssel, 1990-ben főiskolai tanári kinevezést kapott. A rendszerváltozás kezdeti időszakában, 1991-től 1997-ig a főiskola főigazgatója volt. Ez időben változott meg az intézmény alapvetően pedagógusképző profilja: a főiskola kínálata könyvtáros és művelődésszervező szakokkal bővült. Kormányrendelet alapján 1994-től négy évessé vált a tanító és a nemzetiségi tanító szak. E képzési forma képesítési követelményeinek országos kialakításában kollégáival együtt jelentős szerepet vállalt.
Főigazgatósága alatt virágzott a tanítóképző, a hallgatói létszám több mint 300 fővel emelkedett. 1991 és 1997 között a főiskola számos országos rendezvényt szervezett, helyi kitüntetéseket alapított, több mint 150 sikeres pályázatot írtak. Jelentős fejlesztések történtek: múzeumi tantermet hoztak létre, a gyakorló iskolát bővítették, ingatlanokat vásároltak, nemzetiségi könyv- és médiatárat alakítottak ki, informatikai fejlesztéseket hajtottak végre. 1996 szeptemberében dr. Fátrai Kára főigazgató és dr. Szlávik Lajos igazgató a vezetésük alatt álló intézményeik egyetértésével és akaratából létrejött az Eötvös József Tanítóképző Főiskola és a JPT PMMF Vízgazdálkodási Tagozatának integrációja. Ezt követően az egyesített főiskola Eötvös József Főiskola elnevezéssel Pedagógiai Fakultással és Műszaki Fakultással működött tovább, és 20 évig megtartotta önálló városi főiskolai státuszát. Főigazgatói feladatait célirányos és visszafogott gazdálkodással, fontos takarékossági intézkedések meghozatalával látta el. A főiskola végig megőrizte működőképességét, adósságai nem voltak, és jelentős szakmai eredményeket értek el. Főigazgatói megbízásának lejártával Fátrai Klára fakultásigazgatói kinevezést kapott a Pedagógiai Fakultásra. E feladatkörét 3 évig látta el, majd nyugdíjasként tovább oktatott a Neveléstudományi Tanszéken. Oktatói és vezetői tevékenységének elismeréseként Kiváló Munkáért és Apáczai Csere János kitüntetésekben részesült, Eötvös József Emlékplakettet és Eötvös József-díjat kapott. Vezetői megbízatásainak lejártával édesapja emlékére ‒ férjével együtt ‒ alapítványt hozott létre a bajai főiskola Pedagógiai Fakultásának kiváló eredményt elérő és kiváló gyakorlati tevékenységet végzett hallgatóinak díjazására, melynek keretében 10 éven át segítették a pályakezdő hallgatókat.
2020-ban gyémánt diplomát vett át főiskolánkon. Nyugdíjas tanárként előadások, könyvbemutatók tartásával, cikkek írásával, rendezvények, kiállítások, hangversenyek látogatásával élénken részt vett Baja város kulturális életében; szívügye volt a főiskola, a bajai tanítóképzés.
Kedves, nagy tudású, tevékeny személyisége példaként áll előttünk. Emlékét szeretettel őrizzük szívünkben.- írta az Eötvös József Főiskola honlapja.