Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Július 7-én a délelőtti órákban lezajlott az AXIÁL Kft. és a bajai Pokornyi utcai mentőállomás közös ünnepsége. A ceremónián átadásra került az AXIÁL Kft. 500.000 forint értékű támogatása a Mentő Alapítvány számára, mely hozzájárul speciális lélegeztetőmaszkok beszerzéséhez, az Országos Mentőszolgálat bajai tagszervezete számára.
Az esemény kezdetén felszólalt Kekk Evelin, a bajai mentőállomás állomásvezető mentőtisztje, aki röviden köszöntötte a közönséget, majd Harsányiné Dr. Fodor Gyöngyi mondott köszöntőt, melyben köszöntötte a július 1-i Semmelweis-nap kapcsán a megjelent egészségügyi dolgozókat. Felszólalásában kiemelte a társadalmi összefogás jelentőségét, valamint felhívta a figyelmet a helyi közösségek támogatásának fontosságára. Dr. Zentay Attlia az Országos Mentőszolgálat-Dél-Alföldi Régió igazgatója is felszólalt, megköszönve az AXIÁL Kft. adományát. Az átadáson Dr. Tanácsné Dr. Lóczi Gerda az OMSZ-DAR-Regionális igazgatóhelyettese is részt vett. A megszólalások befejeztével átadásra került az Országos Mentőszolgálat bajai tagállomásának delegációja számára a támogatás átadását igazoló ünnepélyes emléklap.

Az AXIÁL Kft. elkötelezett a társadalmi felelősségvállalási törekvések és aktivitások mellett, célja, hogy a vállalti értékek képviselete mellett hozzájáruljon a helyi közösségek életminőségének javításához, méghozzá helyi emberek hétköznapi életének alapvető és nélkülözhetetlen területeinek támogatásával. Ilyen terület az egészségügyi ellátás és elsősegélynyújtás is, hiszen a speciális lélegeztetőmaszkok beszerzése az ellátás minőségi javulásához vezet, ez pedig közvetlen hatással van mindannyiunk biztonságára és jólétére.