2025. 10. Melánia

Közélet

Január 31-én szombaton átadták a Bajai Kormányablakot mely a volt Központi iskolában fog üzemelni. Ezzel egy időben megszűnt az ügyfélfogadás az okmányhivatalban a Szentháromság téren melynek funkcióját is átveszi az új iroda.

Nem tűzte napirendre az Ügyrendi és Jogi Bizottság a Sikeres Bajáért frakció átláthatósági tervezetének tárgyalását, így tegnapi ülésén nem szavazott róla a képviselő-testület.

A több éven át tartó nyomozás eredményeként őrizetbe vették a bajai rendőrök azt a 29 éves férfit, aki betört egy családi házba és onnan több millió forint értékű ékszert és készpénzt tulajdonított el.

Tárgyjutalomban részesültek a rablási ügyben nyújtott gyors és eredményes munkájukért a bajai rendőrök.

A bajai országgyűlési képviselőnek egy másik bajai származású politikust kellett megkövetnie. Az alábbiakban szó szerint, kommentár nélkül közöljük a Magyar Nemzet online felületén és nyomtatott kiadásában megjelent pársoros, elbújtatott közleményt.

Hamarosan a képen látható sárga fedeles kukákba gyűjthetjük a szelektív hulladékot.

Néhány órán belül beazonosították és elfogták a rendőrök azt a katymári testvérpárt, akik a megalapozott gyanú szerint egy lakóházba törtek be.

A NAV hivatalos weboldalához a megtévesztésig hasonló oldal jelent meg az interneten – figyelmeztetett az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Ebben az áll, hogy nem a vasárnapi zárva tartás miatt bocsátják el őket – írja a Napi Gazdaság. A korábban bejelentett 560 helyett csak 150-170 főt bocsátanak el az áruházlánctól.

Az influenzás megbetegedések száma miatt szükséges az intézkedés.