2024. Október 12. Miksa

Közélet

Megkezdődött a Széchenyi utca felújítása

Antal Tibor | 2017. November 06. 11:37:42 | Utolsó frissítés: 7 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Ma délelőtt megkezdődött a Széchényi utca Petőfi Sándor utca és a Déri sétány közötti szakaszának felújítása. Hogy közérthetőbben fogalmazzunk, a Déri – kert melletti szakaszt fogják felújítani, mely igencsak elhasználódott már.

 

 

A város korábban pályázott is a felújításra, azonban a pályázat feltehetően nem nyert, hiszen az önkormányzat honlapjáról azt tudhattuk meg, hogy az önkormányzat  önerőből csinálja meg a beruházást,, melynek tervezett összege a módosított költségvetés adatai szerint  24.595.211 Ft. 

 

 

A munkák előreláthatólag november 30-ig fognak zajlani egészpályás útzár mellett. Sor fog kerülni az aszfalt felmarására, szennyvízakna – fedlapok szintre emelésére, és aszfaltozási, járda-felújítási munkákra.

 

A Gaál Péter utca felől is lezárás

 

Addig is a lakosság türelmét kérik