Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mint korábban beszámoltunk róla, a Halfőző Fesztivál a terjengő hírekkel ellentétben idén sem egy, vagy két napos lesz. Ma Magóné Tóth Gyöngyi közművelődési referens, irodavezető ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta a Baja.hu-nak:
„Idén is 4 napos lesz, csütörtökön kezdődik és vasárnap délben ér véget. Gőzerővel folyik a szervezés. Természetesen megőrizzük a bevált, megszeretett hagyományokat, de új elemeket is szeretnénk beépíteni.”
A választ egyrészt jó hír, hogy megmarad a négy nap, viszont nem tudtuk nem észrevenni, hogy a zárás időpontja vasárnap 12 óra lesz. Ez azt jelenti, hogy a szokásos esti “nagykoncert” elmarad a szigetben. Az utóbbi években ilyenkor a szervezők egy helyi zenekar felvezetését követően egy olyan országos hírű sikeregyüttest hívtak városunkra, akik egyfajta after partyként megtöltötték a szigeti rendezvényteret mint egy 10 ezer fős közönséggel. Tavaly Majka aratott viharos sikert, előtte Kowalsky és a Vega, de korábban Rúzsa Magdi és a Halott Pénz is szerepelt a zárónap csúcspontjaként.

A közművelődési referens másik nagy bejelentése volt, hogy a Bácskai Hurka- és Kolbászfesztivál helyett az ígért meglepetésprogram a Maszkajárás lesz, mely bunyevác hagyomány, és korábban rendszeres évi program volt városunkban. A helyszín a Szentháromság tér lesz, a dátum pedig február 22. Így nem kisebb konkurenciát kap az újonnan életre hívott régi hagyomány, mint a mohácsi búsójárás, ami szintén ezen a hétvégén lesz.

És végül még egy anomáliára is választ kaptunk a cikkben, méghozzá, hogy miért vannak a fabódék még mindig a Szentháromság téren foglalva ezzel a parkoló helyeket: „A fabódék is azért vannak még a főtéren, mert a februári rendezvényen is használjuk őket, és az áramrendszer kiépítése, szállítása nagyon sokba kerül. ” Szóval addig biztos maradnak.