2019. December 15. Valér

Közélet

Hová kerül a Baja felirat az Árpád térről?

Antal Tibor | 2019. Június 24. 12:07:28 | Utolsó frissítés: 6 hónapja

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Az Árpád téren 2015-ben alakították ki a körforgalmi csomópontot, és ezek után lett ez a karika egy akkor újonnan megvalósított, és hamar népszerűvé vált  Baja felirat otthona. Azonban a mostani átépítés során elköszöntünk tőle, de mint  a város szóvivőjétől, Putnik Tamástól  megtudhattuk, nem véglegesen.  A tervek szerint a Bernhart és a Kaszás utcák találkozásánál lévő körforgalomba fogják elhelyezni.

 

 Az új otthona lehet a  Baja feliratnak a Bernhart és Kaszás utca találkozásánál lévő forgó

 

Még egy kérdéssel fordultunk a szóvivőhöz, márpedig a körforgalmi építkezések kapcsán, ugyanis sokan kérdezik mikor fognak elkészülni a szökőkutak, illetve hogy meddig kell forgalomkorlátozásra számítani:

 

– Az Árpád téri és a Köztársaság téri szökőkutak építésére a kivitelezőnek a munkaterület átadásától számítva 180 nap áll a rendelkezésére. Ez március végén megtörtént, azonban a forgalomkorlátozásokkal kapcsolatban nem jelöltek meg végső határidőt, mivel azt több tényező is befolyásolhatja. A kivitelező cég a lehető leghamarabb szeretné elvégezni a munkát és visszaállítani az eredeti forgalmi rendet.

 

Az építkezés és a forgalomkorlátozás idejére a lakosság türelmét és megértését kérjük. – szól a szóvivő válasza.

 

 

 

 


hozzászólok