2024. 29. Gedeon, Johanna

Közélet

Havazott is a Szentháromság téren

Antal Tibor | 2019. December 01. 17:43:55 | Utolsó frissítés: 4 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Vasárnap hivatalosan is megnyitotta kapuit az adventi vásár Baján a Szentháromság téren, amire sokan voltak kíváncsiak. A rövid hivatalos bevezető után Kis István adventista lelkész ünnepi gondolatait hallgathattuk meg, és a közösség műsorát.

Kis István

Majd Nyirati Klára polgármester állt a mikrofon elé, aki két közismert, köztiszteletben álló személyt szólított a színpadra, hogy meggyújtsák a város koszorúján az első gyertyát. Az egyikük Dr Huszár Gergely, a Bajai Szent Rókus kórház főorvosa, aki 50 éve szolgálja az egészségügyet, a másik pedig Kovács Gábor mentőbúvár, ismertebb nevén Kokó volt, aki idén a Hableány katasztrófájánál is bizonyított.

Gyertyagyújtás első fejezet

A főorvos a színpadon lévő kis koszorúnál hajtotta végre a megtisztelő feladatot, Kokó pedig a hordós dísznél, amit a héten sokan kritizáltak.

A második

Ezt követően elindult a forgatag, így az árusoknak feltehetően jó forgalmuk volt. A gyerekek sem panaszkodhattak, hiszen a polgármesteri hivatal előtt létrehoztak egy kis műfüves dombot, amin szánkózni lehetett. A nagyobb hatás kedvéért egy hógépnek köszönhetően még havazott is.

Lehet hétfőn már nem lesz szükség a gépre

De a Mikulás is szaloncukrot osztogatott, és a rénszarvas figurákkal is lehetett fotózkodni. A Collection Light együttes koncertje 18 órakor kezdődött, de azt a nagy hidegre való tekintettel már nem vártuk meg. Igaz voltak melegedő tüzek is a téren több helyen, de a környékükön általában a füst is erősebb volt.

Galériánk facebook oldalunkon található.

hozzászólok