2024. Október 8. Koppány

Közélet

Gyászolunk!

ÉZI Szent László ÁMK | 2017. December 14. 20:47:40 | Utolsó frissítés: 7 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

89 esztendős korában elhunyt Szalma Sándorné Mátyai Rózsa, aki 1975 és 1983 között volt az Ének-Zenei Általános Iskola igazgatója. Fontos időszakban vezethette az intézményt, hiszen 1975 volt az az év, amikor a korábban a Deák Ferenc utcai Központi Általános Iskola egyik párhuzamos osztályaként létező ének-zenei tagozat önálló épületbe költözhetett. Az ÉZI-nek ma is otthont adó egykori Bárány Szálloda a Táncsics Mihály utcában már jó ideje iskolaként működött, de ekkortól egy sajátos szellemi műhely jött létre a falai között, ahol az énekszóé, a kórusmuzsikáé lett a főszerep. Rózsika néni ennek a műhelynek a kialakításában és kiteljesítésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. Nagyszerű énektanár kollégáival, Petz Eszterrel és Vancsuráné Dunai Mártával, valamint a közismereti tárgyakat oktató többi remek szakemberrel méltán tették ismertté és elismertté az ÉZI-t.

 

 

 

Tanítói oklevelét a Szent László ÁMK elődjében, a bajai Miasszonyunk Leánynevelő Intézet Tanítóképzőjében szerezte, majd Szegeden kapott énektanári diplomát. Pályakezdőként vidéken tanított, ezt követően 25 éven át a Kiscsávolyi Általános Iskola volt a munkahelye. Megyei vezető szakfelügyelőként is tevékenykedett. Nyugdíjba vonulása után is nyomon követte az ÉZI működését és a város zenei életét, gyakran zsűrizett a városi iskolák kórusainak Éneklő Ifjúság találkozóin.
Munkásságát egyebek mellett 1982-ben a Baja Városért kitüntetéssel ismerték el.
 
Emlékét kegyelettel megőrizzük. Nyugodjék békében!