2024. Október 11. Brigitta

Közélet

Gyászol az MNÁMK közössége

www.mnamk.hu | 2023. Feburár 01. 21:19:37 | Utolsó frissítés: 2 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

A súlyos betegség, amely ellen végig vasakarattal és soha nem szűnő reménnyel küzdött, végül legyőzte. A szíve már nem dobog…de őrzik emlékét MNÁMK-s kollégái és egykori diákjai is.

Bohner Ildikó

1997-ben szerzett diplomát a József Attila Tudományegyetemen német- matematika szakon. Baján első munkahelye, a Jelky András Szakképző Iskola után útja 1999-ben az MNÁMK-ba vezetett, ahol vaskúti sváb származása kapcsán is igazán megtalálta helyét, oktathatta mindkét szakját. Közgazdasági diplomával egészítette ki tanári végzettségét, ami jól tükrözi gyakorlatias lényét, tanítási gyakorlatának mindennapi élettel, gyakorlati vonatkozásokkal átszőtt megvalósulását. Rendkívül igényes volt szakmai munkájára, nem tudott abba belenyugodni, ha diákjai a matematikát nem szerették, ezért törekedett rá, hogy minden diák jusson tovább a tanulási folyamat során érzelmi szinten, attitűdjében, ne csak ismeretei gazdagodjanak elméleti síkon, hanem a gyakorlatban is hasznosítani tudja a megszerzett ismereteket, ami a valódi kompetencia alapú oktatás lényege.

Az MNÁMK közösségének aktív, lelkes, meghatározó alakjává vált Ildikó, akire mindig lehetett számítani, minden újításban, tanórai és tanórán kívüli projektben szívesen és aktívan vett részt.

2013-ban életében nagy öröm és az MNÁMK-tól a búcsú pillanata egyszerre érkezett el. Magánéleti sikerei, második gyermekének érkezése tudta csak rávenni arra a számára nem könnyű lépésre, hogy szeretett diákjai és kollégái köréből kilépjen, Baját elhagyja és új életet kezdjen egy másik városban. A kötődés azonban sohasem szűnt meg, sok-sok szállal kapcsolódott ezután is az intézményhez, hozott diákokat versenyre, jött magánemberként és részt vett kulturális, nemzetiségi és szakmai programokon.

Most döbbenten, elszorult torokkal áll közösségünk Ildi elvesztése előtt. Egyszer már búcsút vettünk kollégaként Ilditől és most túl korán érkezett el a végleges búcsú pillanata. Szeretett emlékeink között megőrizzük Ildi lendületét, higgadtságát, szakmaiságát és ragyogó lényét. Nem feledjük a vörös hajzuhatagot, a nagyon éles, igazi matematikus észjárást, gyakorlatiasságát, villámgyors problémamegoldó képességét, hatalmas, érző, sváb szívét. Gyermeki bája, csintalan, tettre kész, provokáló tekintete és végtelen akarata példaként velünk marad örökre.

Isten Veled, lelj nyugalmat Ildi!

Egykori kollégáid