2024. Október 8. Koppány

Közélet

Apró változások két parkolónál

Antal Tibor | 2017. Január 02. 11:11:31 | Utolsó frissítés: 8 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Még tavaly decemberben kaptunk képeket arról, hogy a Újvárosi Általános Iskola Oltványi utca felőli parkolójánál csíkokat festettek fel. Ebben még semmi renfdkívüli nincs, amire azonban felhívták a figyelmünket, hogy a festés akkor történt, amikor több autó is ott parkolt, és nem mindegyik tulajdonosát sikerült elérni, hogy álljon ki a festés idejére.

 

 

Így feltehetően ennek is köszönhető, hogy lett egy vékonyabb sáv is, ahol maximum egy motorkerékpár fér el.

 

A másik történet a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnoknál már egy kicsit hosszabb. Egy terhes kismama hívta fel a figyelmet egy közösségi portálon arra, hogy bár kevesen tudnak róla, de a Kolozsvár utca 8 szám alatti társasház autókijárata a csarnok parkoló felé nyílik, amit sokszor elálnak.

 

Itt pont egy busz állta el az autókijárót

 

A hölgy és lakótársai ugyanolyan sávos felfestést szerettek volna, mint a fenti újvárosi képen látható, azonban a probléma megoldására elsőre nem ezt választották az illetékesek, hanem a nagykapu előtti részét besraffozták forgalom elől elzárt területnek nyilvánítva.

 

 

Ezzel még mindig nem oldódott meg semmi, mert még mindig nagyon nehéz volt kifordulni az udvarról, még ha az autók szabályosan is parkoltak, de mind a képek is mutatják ez nem mindenkinek sikerült.

 

 

Éppen ezért is december végén tovább lett növelve ez a terület, de a teljes sikert csak az hozta meg a Szilveszter kupa ideje alatt, amikor karton dobozokkal is ráerősítettek a felfestésekre.

 

 

Ezt már úgy tűnik mindenki megértette, úgyhogy lehet a Kreszt bővíteni kellene hivatalos dobozjelzésekkel.