2024. Október 13. Ede, Kálmán

Közélet

A magaspartfalnál a szokásos

Antal Tibor | 2016. Január 14. 12:22:00 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Harmadszorra esett nagyobb eső Baján, amióta átadták a Sugovica megerősített magaspartfalát, és harmadjára is károkat okozott. A legnagyobb pusztítással október közepén találkoztunk, amikor is a Bagolyvár és a Hajógyár közötti szakaszon rengeteg helyen kimosta a víz a homokot, illetve sok helyen a meredek partoldalra a fűtelepítés miatt leterített háló fogta fel a sarat, mely érdekes képződményeket hozott össze.

 

Ezeket szoktuk lávafolyáshoz hasonlítani.

 

A legnagyobb kráter akkor is a magaspartfal Hajógyár felőli végén keletkezett.

 

Az októberi helyzet

 

A hibákat október végén kijavították, méghozzá a legtöbb helyen kövekkel. November végén ismét jelentős eső esett a városban, de károk ekkor már kevésbé voltak jelentősek, hiszen a felturbózott részek már keményebb ellenfélnek bizonyultak. A partfal végén persze megint egy nagy lyuk keletkezett.

 

2015. november 23.

 

Most  a hét elején is ugyanott okozott kárt a csapadék, bár kétségtelen, hogy az előzőekhez képest kevesebb munkája lesz azoknak akik javításért felelősek.

 

2016. január 14.

 

Ugyanez fentről. A köves rész helyét mosta ki a víz októberben, és most is itt folyt le.

 

A sétány felülről

 

Illetve nem biztos, hogy ennyivel megúszták, mert holnapra még 12 mm esőt jósol az időkep.hu:

 

Forrás:idokep.hu

 

A víz egyébként egy fönti üres telekről zúdul alá. Talán ezzel kellene kezdeni valamit, hogy ne ismétlődjön meg az eset minden egyes esőzés után.

 

Innen jön a víz