2019. szeptember 20. Friderika

Kékfény

Biciklis ütött el egy kisfiút

Antal Tibor | 2019. június 19. 21:01:41 | Utolsó frissítés: 3 hónapja

 

Szerda este 19.30 körül rengetegen voltak Baján a Sétáló utcában. Nem csoda, hiszen évzáró volt a Sugovica Sportiskolai Általános Iskolában, és a jó bizonyítványoknak köszönhetően sok család jött be egy fagyizással ünnepelni az elért sikereket. Aztán csak váratlan hangoskodás támadt. Egy kamasz száguldott át kerékpárjával a fagyizók között, és egy férfi ordibált, hogy kapják el. Elsőre úgy  tűnhetett, hogy kerékpár lopásról van szó, de nem ez történt. És mivel senki nem tudta pontosan mi is a szutu, sokan nem is mozdultak. Nem úgy egy hatodikos lány, aki pólójánál fogva lekapta a bicajáról a menekülő srácot a Tóth Kálmán téren.

 

 

Ez után kezdődött az ügy rekonstrukciója. Ugyanis egy baleset történt a Szentháromság tér - Eötvös utca sarkán, melyben a biciklis elütött egy két és fél éves kisfiút, akinek első ránézésre szerencsére csak a lábán lett egy ütésnyom. Viszont a tettes nem állt meg segítséget nyújtani, hanem menekülésre fogta. Hogy most azért, mert megijedt az édesapa haragjától, vagy a felelősség miatt ezt nem tudhatjuk. Nyilván az lett volna a helyes, ha marad és próbál segíteni, de ha például Szögi Lajos olaszliszkai esetére gondolunk, van hogy úgy is rosszul végződhet az eset, ha megpóbáljuk a legjobbat tenni. Az elkövetőt, aki ezek után már nem akart menekülni   körbe vették a Tóth Kálmán téren. és a feldühödött apuka is gyorsan odaért. Szerencsére a józan ész győzött, és bár verbálisan sok minden elhangzott, tettlegességre nem került sor. A kisfiú igazából nem a baleset után, hanem itt kezdett el sírni édesapja kezében, mikor az hevesen felelősségre vonta a tettest.  A fiatalembert végül átadták a városörség kiérkező emberének, a kerékpárja pedig ott maradt a Tóth Kálmán téren. Feltehetően rendőrségi ügy lesz belőle, de majd meglátjuk.

 

"Egy fagyit azért fizessetek a lánynak, mert más rá sem mozdult!" tanácsolta egy középkorú férfi egy erkélyről a Sétáló utcában a sértett családnak.

 

Összefoglalva: figyeljünk egymásra a Sétáló utcában, főleg ha ilyen sűrű a mezőny. Biciklivel lehetőleg csak lépésben, Bár nem ott történt az eset, de a fagyizók közti szűkületben érdemes lenne kitenni a csak tolva szabályos táblákat, amire korábban volt példa, az idén viszont még nem lettek kifejezve. Azoknak a kommentelőinknek akik egyfajta keresztes háborút szoktak folytatni a kerékpárosok ellen, annyit mondanánk, hogy bár vannak szabálytalan kerékpárosok (mint ahogy gyalogosok és autósok is), és most is feltehetően a biciklis volt a vétkes, ettől függetlenül nem mindegyikük az, és nem kollektíven hibásak az ezért balesetért..

 

 

 



Hozzászólok!

Facebook Google +
0
komment