2024. December 22. Zéno

Humor

Példát vehetnénk róluk

Antal Tibor | 2021. Augusztus 14. 21:39:08 | Utolsó frissítés: 3 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Bevallom évek óta szemezgettem már az Őrült Hajók Versenye nevű vicces programmal, melyet a közeli Hartán rendeznek meg immár hét éve minden nyáron. A helyszín a Duna – part, a verseny lényege pedig már az elnevezésből kitalálható. A baráti társaságoknak vicces úszó alkalmatosságokat kell építenie, mellyel egy rövid távot kell megtennie. Hogy kézi- vagy láberőt használ, az teljesen mindegy, motoros megoldás persze kizárva.

Igen, ez egy Mignon

Némi nehezítés, hogy nem sokkal a célvonal előtt egy bóját árral szemben kell megkerülni, valamint a partraszállást követően vízipisztollyal célba is kell lőni. Az első három helyezett értékes jutalmazásban részesült a fődíj például egy 8 napos adriai vitorlázás volt. De az egész mozgatója a humor, a buli, az őrültség, így nem csoda, hogy ezúttal is több ezren kilátogattak az eseményre.

A mondhatni “fesztivál” két napos, így természetesen nemcsak a futamokról szól. Pénteken például többek közt közös bográcsozás, mécsesek úsztatása a Dunán, és P. Mobil koncert várta az érdeklődőket. Szombaton pedig rengeteg gyermekprogram volt, a színpadon az Abaházi RT, az Irie Maffia, és a Pedrofon is fellépett, de sokan kipróbálták a tájfutók által üzemeltetett labirintust, ahol különböző pályákon kellett végig menni térkép és csippentő segítségével, és a hajmeresztő sörös rekesz mászást is. Emellett, hogy kicsit haza is beszéljünk a Bajai Spartacus jóvoltából a sárkányhajózás örömeibe is bele lehetett kóstolni.

Lehet számolni

Az idei versenyre 16 hajó nevezett, akiket párosával indítottak. Az időeredmény mellett, még számított az ötlet, a megvalósítás, az őrültség, és a célba lövés eredménye is. Így került kiválasztásra a döntőbe került öt egység.

Oldalirányban haladt a Fröccsterasz

A show-szerű hatást erősítette, hogy minden hajó tagjait bemutatták, motivációs tényezőiket, érdeklődési körüket, összetartó kohéziójukat ismertették. Mert például munkahelyi közösségek is neveztek, és egy nyugdíjas csoport, a Kecske utcai nyuggerek, más néven Bakkecskék is elindultak.

Kalózok csatája a nyuggerekkel

Ja és persze mindenki a bokszolókhoz hasonlóan bevonuló zenét is választhatott magának. Volt itt minden a Kincs ami nincs-től kezdve a karácsonyi zenéig, ami különösen hátborzongató volt így az augusztusi kánikulában.

Krampuszok eveznek, ajándékok a hajón, a Mikulás meg pórul járt

És természetesen minden felé kitelepülések. Fogyott a sör és a sült kolbász is rendesen, illetve a más inni- és enni valók. Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy a futamok között nem voltak sorok, de ez is jelzi, hogy az árakkal sem volt baj.

A kalocsai pizzéria dolgozói defektet kaptak

A győzelmet végül a Pongó – Pongó- sziget csapata szerezte meg, így Anuluék utazhatnak vitorlázni az Adriára. A második helyen az Alakulat zárt, a képzeletbeli dobogó harmadik helyére pedig a Babewatch álhatott fel. Csupa szép darab férfi parókában, dekoltázsban kitömve, öblítőszeres flakonnal az oldalán.

Anulu a fakardját sem hagyta otthon

Összességében egy nagyon vidám hangulatú, jópofa rendezvényen jártunk, melyhez hasonlókat csak egy nagy energiaital gyártó cég szokott általában rendezni. Mindezt egy kis falu lelkes közössége, baráti légkörben. Azt nem mondjuk, hogy nem láttunk hibákat, de hogy le a kalappal mindenki előtt aki ebben a munkában részt vett azt mindenféleképpen. A parkolás megszervezésétől kezdve a vízi- vagy mentős biztosításig, de volt a gyerekeknek hajóépítő verseny, és kézműves foglalkozás is

A Babewatch egyik bombázója

Nem mellékesen annak ellenére rengetegen voltak, hogy a program csak védettségi igazolvánnyal volt látogatható, és belépőt is szedtek. Így a végére csak egy kérdésünk maradt: lehetne egy hasonló vidám rendezvény Baján is? Nyilván nem pont ugyanilyen, mint Hartán, de Dunánk nekünk is van, sőt Sugovicánk is, ami talán még alkalmasabb, biztonságosabb is lehetne egy ilyenforma jeles eseményre. Az igény szerintünk meg lenne rá.

A győztes hajó
A Kiss együttes is indult