Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Mint korábban beszámoltunk róla, Hosszú Katinka nyílt levélben kritizálta a Magyar Úszó Szövetséget az olimpia ideje alatt, és lemondásra szólította fel az elnökséget, mert Milák állapotáról szóló nyilatkozatokkal “információkat szolgáltatott” Bob Bowmannek, a Léon Marchand-t is felkészítő legendás trénernek.
Ezzel kapcsolatban is reagált Wladár Sándor, a szövetség elnöke egy mai sajtótájékoztatón:
“A játékok közepén egy ilyen acsarkodó nyilatkozat a legnagyobb károkat tudja okozni az olimpiai csapatnak. Azt, hogy engem mindenféle üzenetben kritizál, nyelem, de már nem sokáig” – mondta az elnöke, aki elárulta, hogy Hosszú az ő elnöki döntésével kaphatott meg minden felkészülési támogatást úgy, hogy nem úszta meg az olimpiai szintet, de bízott abba, hogy kijut a hatodik olimpiájára, ezért a szervezet állta több külföldi edzőtáborát és versenyét is.
Ezzel a témával kapcsolatban Szántó Dávid megjegyezte, Hosszú vádjai egyszerűen szakmaiatlanok, Bob Bowman minden versenyzőjét – köztük Kós Hubertet is – az utolsó 50-re különösképpen felkészíti, Marchand-nak például a 2023-as világbajnokságon úszott utolsó 50-e is gyorsabb volt 200 méter pillangón, mint Miláknak a 2022-es világcsúcsánál a Duna Arénában.- írta az MTI.