Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
2016. december 6-án immár nyolcadik alkalommal rendezte meg Radnóti Miklós a Bereczki Máté Szakképző Iskola és Sportiskola testnevelő tanára a Mikulás kupát az iskola tornacsarnokában, melyre a város összes középiskoláját meghívták.
A fő program a 3×3-as kosárlabdatorna volt, de ez mellett egyéni ügyességi versenyt is rendeztek egy akadálypályán, ahol a főszereplő szintén a kosárlabda volt.
A nap sztárvendége Theodorán Alexandra volt, az iskola egykori tanulója, aki az idei évben a magyar válogatottal megnyerte a 3×3-as kosárlabda Európa bajnokságot, a kínai világbajnokságon pedig az egyéni ügyességi számban bizonyult a legjobbnak.
Theodorán Alexandra és a névnapos főszervező
Alexandra az iskola kertészei által készített virágcsokrot vehette át, majd a közös fényképek elkészülte után Szekszárdra utazott egy csapatkajára, ugyanis jelenleg az Atomerőmű Szekszárd NB I A csoportos gárdájának a játékosa.
A Mikulás kupát pedig a fiúknál körbeverés után a III. Béla Gimnázium nyerte, a házigazda Bereczki, és a Türr előtt, míg a lányoknál Bereczki, Béla, Bányai lett a sorrend.
Az egyéni ügyességi versenyben a lányoknál Novotnik Tifani, a fiúknál pedig Lisztmájer Patrik bizonyult a legjobbnak.