2024. December 22. Zéno

Sport

Schauer Kornél Európa bajnok!

Antal Tibor | 2015. Március 30. 15:02:56 | Utolsó frissítés: 10 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

 Kornél jobbról a második.

 

Schauer Kornél beszámolója az EB-ről:

 

“Jómagam a -120kg súlycsoportban indultam, amelyben az előnevezések szerint a vártnál is erősebb mezőny gyűlt össze.

A felkészülés során sajnos több sérüléssel is küszködtem, de összességében jó formában érkeztem a megmérettetésre.

A verseny menete kötelezően mindig a guggolással kezdődik, majd azt követi a fekvenyomás és a felhúzás. A kitűzött fő célom a fekvenyomás fogásnem megnyerése és új világcsúcs felállítása volt, mivel a másik két fogásnemben versenyszinten még kezdőnek számítok, így azokban a tapasztalatszerzés volt a fő szempont. Guggolásnál az edzésteljesítményemhez mérten biztonságos 210kg –on kezdtem, amit könnyen teljesítettem, második fogásra 220kg-ra mentem ki, amit elsőre elrontottam, ráadásul a hibás kivitelezés miatt meg is húzódtam, így harmadikra nem mertünk emeltetni a súlyon, sőt még az is kérdésessé vált, hogy a sérülés miatt ki tudok-e menni rá. Végül még is úgy döntöttem, hogy megkísérlem, sikerült is viszonylag könnyen teljesíteni, ám a bírók technikai hiba miatt elvették a gyakorlatot.

 

A sportszelet reklám is valami hasonló volt.

 

Következett a fekvenyomás, ahol versenyzők közül én kezdtem a legmagasabb súlyon 225kg-on, amit rutinosan teljesítettem is. Az már akkor egyértelmű volt, hogy a gyakorlat érmet ért, de a győzelem kétséges, ezért nem mertük rögtön a világcsúcsot bekérni, inkább a köztes 230kg-ot választottuk, amivel már kellő előnyt szereztem a győzelemhez a többiekkel szemben. Harmadik fogásra a világcsúcsot jelentő 236 kg-ra mentem ki, ami hajszál híján meg is lett, de sajnos a sérült könyököm beleszólt a dologba, a súly pont azon a ponton állt meg ahol a könyök a legnagyobb terhelést kapja, onnan így már sajnos nem tudtam átküzdeni. Utolsó fogásnemként a felhúzás következett. Tekintve, hogy a nyomást én fejeztem be, a húzást viszont én kezdtem, így itt is biztonsági kezdést határoztunk meg, 225kg-on, amit könnyedén teljesítettem. Második fogásra 240-et kértünk, ami szintén elég jól sikerült, harmadikra pedig az egyéni csúcsomat jelentő 260-at kértük, amit szintén viszonylag jól teljesítettem, viszont a kiállásnál elkövettem egy technikai hibát, ezért a gyakorlat nem sikerült. Végül a tervezettől 40kg-mal elmaradva, viszont a tavalyi eredményemen 20kg-ot javítva összetettben így 680kg-ot teljesítettem, amivel a 11. helyet értem el. Guggolásban és felhúzásban még sokat kell erősödnöm, talán jövőre már ezekben a számokban is beérhetem az élmezőnyt, fekvenyomásban viszont legközelebb már nem adom alább a világcsúcsnál.”

Schauer Kornél Sugó Power  SE

 

Fotók: Schauer Kornél facebook oldala