Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
“A nyári szünetben több új játékos érkezett csapatunkhoz, egyikük a mindössze 21 éves Gorjanácz Ágnes, aki bízik benne, hogy a PEAC-Pécs az első négyben végez. “- írta a PEAC – Pécs kosárlabdacsapat honlapja.
Nyakunkon a bajnoki rajt, szombaton már Győrben van jelenése a PEAC-Pécsnek, vagyis vége a felkészülésnek, a kísérletezgetésnek, most már élesben kell bizonyítani. A szakmai stáb és a játékosok természetesen nagyon várják már az első fordulót, köztük Gorjanácz Ágnes is, aki most mutatkozik majd be új csapatában.
– Nagyon jól érzem magam Pécsett, jó ez a társaság – mondta a szerda délelőtti edzés után mosolyogva Gorjanácz Ágnes. – Kemény munkát vártam, meg is kaptam. De nincs ezzel semmi gond, azért jöttem, hogy tanuljak, fejlődjek, tapasztalatot szerezzek.
S hogy mit vár új csapatától a következő szezonban?
– Az első négybe kell kerülnünk. Persze ha érmet tudnánk szerezni, annak még jobban örülnék – árulta el Gorjanácz.
Ági a kosárlabda mellett iskolai tanulmányait is Pécsett folytatja. Most iratkozott be ugyanis egy kosárlabda edzői képzésre.
Forrás:www.peacpecs.hu