2024. 18. Andrea, Ilma

Sport

Névadó ünnepségen jártunk

Antal Tibor | 2024. Március 28. 20:08:31 | Utolsó frissítés: 3 hetes

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Jeles kis ünnepségre voltunk hivatalosak március 28-án péntek délután a Vasvári Pál utcába. A Mogyi Bajai Judo Club sportcsarnokát ugyanis a sportág bajai meghonosítójáról Gyuró Lászlóról nevezték el. A 83 éves élő legenda feleségével és családjával együtt természetesen hivatalos volt a megnyitóra, sőt a szalagátvágásban is segédkezett.

Ez után bent folytatódott a program. Andrási Barna a klub vezetőedzőjének köszöntője után előbb Zsigó Róbert országgyűlési képviselő, majd Széll Péter alpolgármester mondott beszédet. De mondott pár méltató szót többek közt Kovács Antal, a sportág egyetlen magyar olimpiai bajnoka, és edzője a 9 danos Hangyási László is.

Kovács Antal

A beszédek után a fiatalok bemutatóját tekintették meg a szép számban összegyűlt vendégek, akik között több korábbi versenyző, tanítvány is akadt. Sőt oldalt a régi képek között is lehetett mazsolázgatni. Majd Andrási Barna videóösszeállításban ismertette a legfontosabb tudnivalókat a cselgáncssport bajai történetéről.

Gyuró László

-Először nagyon meglepődtem, hogy rólam fogják elnevezni a sportcsarnokot, majdnem elsírtam magam, de nagyon örültem a megtiszteltetésnek. Nagyon nehezen dolgoztam fel, hogy kint lesz a nevem a csarnok falán, mit szólnak majd hozzá a szomszédok, ismerőseim, de végül megbarátkoztam ezzel a gondolattal. Ha visszatekintek az elmúlt hat évtizedre, úgy gondolom, hogy jó döntés volt Baján meghonosítani a judot, ha megint döntenem kellene ismét a judot választanám. Nagyon nehéz elmondanom, mert nem vagyok a szavak embere, de számomra azok akik cselgáncsoznak egy magasabb fokozatot képviselnek az életben, mint az átlagemberek. Mindenkinek azt üzenem, hogy akik még judoznak, azok tolják ki minél tovább a pályafutásukat idősebb korukig, akik meg nem judoznak azok meg kezdjék el. – nyilatkozta Gyuró László a Sugóparti Híreknek.

Az összejövetel svédasztalos állófogadással zárult.

Facebook galériánk itt található.

hozzászólok