2024. Október 4. Ferenc

Sport

Nádudvari győzelem

Antal Tibor | 2016. Január 24. 00:28:48 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Szombaton meccsdömping volt a Petőfi – szigeti új műfüves pályán, méghozzá melegváltásban, hiszen a világítás még továbbra sem működik, így csak sötétedésig tudnak játszani a csapatok.

 

 

Elsőként 10 órától a BLSE U-19 a Megyei II. osztály Déli csoportjában 2. helyen álló Nemesnádudvart fogadta. Mind két gárdának ez volt az idei első felkészülési mérkőzése, ráadásul az U-19 még nem is edzett nagypályán, így Orbán Tamás tanítványai is ismerkedtek még a műfűvel.

2 – 2 -ig felváltva estek a gólok, majd a nagyobb rutin érvényesült, és végeredményben a Nádudvar 6 – 4-re győzni tudott Baján.

 

Gombás László

 

Gombás Lászlótól a nádudvariak edzőjétől megtudhattuk, hogy január 15-én kezdték a felkészülést. A csapat együtt maradt, változás nincs a keretben, és nem is terveznek.  A bajnokság megkezdéséig a tervek szerint még a Homokméggyel, a Hajóssal, a Dusnokkal, és a Megyei I. osztályú Kecellel is megmérkőznek.

A cél a bajnokságban az őszi jó teljesítmény megismétlése. A hab a tortán a rivális Dusnok elleni visszavágás lenne, hiszen a listavezető ősszel 8 – 1-re tudott nyerni az ékszerdoboz szépségű nádudvari arénában.

 

 

Orbán Tamás a BLSE U-19 edzője is elégedett volt a látottakkal. A keretben változás, hogy Módos Tamás, és Gombás Bence abbahagyta, Szolga Soma pedig visszatért Budapestről. Legközelebb szerdán a  Dunaújváros U17-tel játszanak Sükösdön, majd a Bácsborsód, a Gara, a Bácsbokod és a Sükösd felnőtt csapata is vendégszerepel az új műfüves pályán.

 

 

Mint megtudhattuk, azért alacsonyabb osztályú felnőtt gárdák ellen kötik le az U-19 edzőmérkőzéseit, mert agresszívebbek a fiatal korosztályoknál, és a környéken ők a legjobb edzőpartnerek a fiatalok számára, akiktől sokat tanulhatnak.

Orbán Tamás  az őszi teljesítménytől jobbat vár az NB II-ben szereplő U-19-től, melynek fő zálogai az akarati tényezők, és a megfelelő edzéslátogatottság lehetnek.

 

 

A mérkőzés galériája:

 

 

2016.január 23.

Közzétette: Bácskiskunfoci – 2016. január 23.

 

A BLSE U19- Nemesnádudvar derbit, a Bácsbokod – Bácsborsód (ifi – felnőtt vegyes)  örökrangadó követte, melyet 5 – 0-ra a bokodiak nyertek.

 

Bácsbokodi SK – Bácsborsódi SK 5 : 0 (2 : 0)
Gólszerzők : Mojzes Róbert (2), Salamon Attila, Sőreg Dávid, Mátrai Krisztián

 

Majd zárásként 15 órától a BLSE felnőtt gárdája 19 – 0-ra (nem tévedés) verte a Bácsborsódot, melyről holnap tudunk képekkel szolgálni.