2022. 24. Timót

Sport

Kajak – kenu ház épül a Petőfi – szigetben!

Antal Tibor | 2016. Március 19. 09:37:22 | Utolsó frissítés: 6 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Csütörtökön a várospolitikai fórumon sok minden elhangzott a költségvetési terv megbeszélésétől az óvodai beíratásokig, a Petőfi – sziget kapcsán viszont csak a Kiserdőben épülő Kalandparkról volt szó, ami miatt módosították is a helyi építési szabályzatot. A zuhanyhíradóban azonban már korábban lehetett hallani, hogy a Bajai Vízisport Klub számára is épülni fog egy kajak – kenu ház a szigetben, de ez a csütörtöki fórumon nem hangzott el a tervezett fejlesztések kapcsán, holott a tervek már korábban elkészültek. 

 

 

 Több fát is ki fognak még vágni

 

Aztán elkezdték vágni a fákat a Petőfi – sziget déli csücskében ott, ahol a csónakgarázsok után megindul a futópálya az erdő felé. Erre felhördült az internet, ami talán elkerülhető lett volna megint, ha előre bejelentik, hogy pontosan miről volt szó. Mondjuk Fercsák Róbert polgármester valahogy úgy fogalmazott csütörtökön, hogy ő nem lát valódi társadalmi felháborodást a különböző ügyekben (Pl HÉSZ módosítása a Petőfi – sziget, Déri kert és a Vonatkert beépítésével kapcsolatban), csak azt hogy valakik ezt gerjesztik. Álláspont kérdése, de véleményünk szerint az emberek egy nagy részét valóban érzékenyen érintik, ha a város frekventált helyein található fákat kivágják úgy, hogy előzetesen nincs megfelelő információ ennek szükségességéről, vagy céljáról. Ezek komoly szópárbajokat szoktak eredményezni az egyik legismertebb közösségi portál bajaiakat tömörítő csoportjában.

 

 

 Vannak persze ellenpéldák is az ügyben. Tavaly például a kommunális egyik főmunkatársa napokkal előtte jelezte, hogy a Szentháromság téren egy – két fa megbetegedett, ami miatt szükséges a lombjuk visszavágása, és csodák – csodája mindenki elfogadta a döntést, sőt meg is köszönte a tájékoztatást, és kérte annak rendszerességét.

 

De visszatérve a sziget déli csücskére: a Bajai Vízisport Klub pénteki tájékoztatására megtudtuk, hogy azért vágják a fákat a csónakgarázsok mellett (és fogják a vízparton is), mert az ő új kajak – kenu házuk fog ott felépülni.

 

Az épülő létesítmény látványterve

 

Ez több kérdést is megfogalmazhat az emberekben.

Miért van szükség rá, amikor Baján már több hasonló épület is van, és miért pont ezen a helyen a fák kivágásával?

 

 

 

Nos a választ nagyon nehéz megmagyarázni azoknak, akik nem követik a bajai vízi sport élet történéseit, de azért megpróbáljuk. Először is: az evezés, és a kajak – kenu két különböző sportág. Igazából három, mert a kajak és a kenu is más, de az utóbbiak versenyeit együtt szokták rendezni, az evezés meg teljesen külön történet.

 

Ismerjük meg a hajók közti alapvető különbségeket!

 

 

Az evezős versenyhajóknál van egyes, kettes, négyes, nyolcas egység, és ezeknek különböző variációja. Kormányos, kormányos nélküli stb. A lényeg, hogy az emberkék egy görgős kocsin ülve menetiránynak háttal húznak rögzített lapátokkal. zömmel két oldalon, de vannak váltott evezős egységek is. Jelenleg népszerűségben, hazánkban a kajak és a kenu mögött háttérbe szorul, világviszonylatban viszont inkább fordítva van ez.

 

 

Varga Tamás – Hirling Zsolt könnyűsúlyú evezős világbajnok párosunk Fotó:sport365.hu

 

A kajak egy kis méretű emberi erővel hajtott csónak, amelynek hagyományosan zárt fedélzete és egy vagy több beülése van. Minden beülésben egy kajakos evez menetiránynak megegyező irányba egy kétvégű lapáttal.- írja róla a wikipedia.hu.

A kajakban egyes, kettes és négyes egységek szoktak versenyezni.

 

Vereckei Ákos olimpiai bajnok kajakosunk Fotó:origo.hu

 

A kenu általában nyitott, mindkét végén csúcsosan végződő kis méretű hajó. Bizonyos példányoknál oldalsó vendéghajó segíti a stabilizálást. Menetiránnyal megegyező irányba ülő utasai evezővel hajtják. A kenuban ülő ember lapátját egy oldalon használja. Több személy esetén a hajó mindkét oldalán eveznek, a hajó hátsó részében ülő kormányos külön kormányszerkezet nélkül, evezőjével irányít. – fogalmazta meg szintén a wikipedia.hu

 

Túrakenu Fotó:www.magyar-vizitura.hu

 

A versenykenu jóval kényelmetlenebb túra változatánál, hiszen térdelni kell benne, és nem mellékesen jóval könnyebben is borul. Egyes, kettes és négyes egységben versenyeztetik.

 

Vajda Attila kenus olimpiai bajnok. Fotó:sport365.hu

 

A hajókat most már mindenki meg tudja különböztetni majd a Sugón, így lépjünk tovább a telephelyek felé.

 

 

Telephelyek Baján

 

 

A Bajai Spartacus SC evezőseinek bázisa a Petőfi – szigeten van a teniszpálya mellett, ami az utóbbi időkben pályázati pénzeknek köszönhetően megújult.

 

Új tetőt kapott az evezősház, és az öltözők és vizes blokkokat is felújították.

 

A Bajai Spartacus evezős szakosztálya üzemelteti egyfajta panzióként az evezősház melletti Vízisport Centrumot, amivel kapcsolatban már több támadást kaptak a város részéről. Elsősorban – mivel városi beruházás bérléséről van szó – az elszámolással kapcsolatban, de például Zsigó Róbert akkori polgármester és országgyűlési képviselő a klub korábbi elnöke is az itt folyó állítólagos “legendás bulikról” beszélt egy sajtótájékoztatón.

 

A bajai Vízisport Centrum a Petőfi – szigetben 

 

A Bajai Spartacus SC-nak nem csak evezős szakosztálya létezik, hanem kajak – kenu is Komáromi Edit vezetésével. A Spartacus csónakháza évtizedek óta kint van a Türr emlékműnél. Illetve akadt egy kis megszakítás, hiszen a régi épületük 2011-es elbontása után konténerben, illetve a szabad ég alatt  kellett tárolniuk hajóikat több éven keresztül. Ennek oka az volt, hogy  hosszas huzavona után hiába épült meg az új kajak – kenu ház a régi helyén 2012 júliusáig,  ki tudja miért 2013 februárjáig nem érkezett meg a használatbavételi engedély Bácsalmásról.

Ez mellett a város nem tudta eldönteni azt, hogy a korábbi tulajdonos Bajai Spartacus, vagy esetleg más kapja az épületet. A kajak – kenu ház üzemeltetésével kapcsolatban Zsigó Róbert  az evezősök edzőjét Bartos Nándort kizárta, holott ő egyébként nem is került szóba korábban ennek kapcsán.

 

A Bajai Televízió korábbi cikke az ügyben:

 

http://www.bajaitelevizio.hu/?p=6664

 

Végül az épület üzemeltetését a korábbi tulajdonos Bajai Spartacus kajak – kenu  szakosztálya kapta, de erre még visszatérünk.

 

A Bajai Spartacus kajak – kenu háza a Türr emlékműnél

 

Ellentétek

 

Az evezősök és a kajak – kenusok bármennyire is összeköti őket a víz, mint feljebb írtuk “nem egy hajóban eveznek”, de nem csak szó szerint, hanem gyakran nem is kedvelik egymást. Hogy ez nemzetközi téren is így van, azt nem tudjuk, de Magyarországon akadnak ellentétek bőven, és Baján is több évtizedes hagyománya van a dolognak. Hogy ennek mi a pontos oka, azt nem tudjuk, de többször előfordult már, hogy egyik szakág sportolója úgy döntött, inkább kipróbálja a másikat, és ezek már képesek komoly feszültségeket teremeteni. Baján a Spartacuson belül voltak korábban ellentétek, de ezek már a múlté. Viszont 2009-ben megjelent egy új mumus a palettán.

 

Ez a történet onnan indul, hogy Ódor Tibor – közismertebb nevén Indián– ötlete és lelkesedése alapján megindult a sárkányhajós élet Baján, ami új színfolt volt a város sportéletében. Hoffmann Mónika vezetésével beindultak a “sárkányhajó road show-k” amik igazi nagy bulik voltak először a szigetben, majd vidéken is rendeztek hasonlókat. A sárkányosok útjai azonban ketté váltak: a Hoffmann Mónika féle Bajai Sárkányhajó Klub a versenyzés mellett egyfajta menedzseri szemléletet is képviselni szeretett volna. Anyagi megfontolásból előtérbe akarta helyezni a különböző sárkányhajós fesztiválok, és céges csapatépítő programok megszervezését is, amít az egyesületbe kívánt viszafektetni, míg a csak a versenyzésre összpontosítani akarók Ódor Tibor “Indián” és csapata folytatta Sugó Sárkányhajó Club néven.

Kisebb vihar is volt, de végül békésen elváltak az utak. Azóta a Spartacus is belépett az iparba, mivel szponzori felajánlásnak köszönhetően  kaptak egy hajót.  Így most három egyesület foglalkozik ezzel a szakággal Baján.  Nagyobb versenyeken elsősorban a Sugó Sárkányhajó Club szokott indulni kiegészülve a Spartacusosokkal, hiszen a szétszóródás létszámhiányokat is eredményezett a 20 fős egységeknél.

 

 Sárkányok a Sugón

 

A Hoffmann Mónika nevével fémjelzett Bajai Sárkányhajó Klub kezdetben csak sárkányhajózással foglalkozott, de 2012-ben  felvette a a Bajai Vízisport Klub nevet, és 2013-ban bővitették a profilt a kajak – kenuval is. Ezzel szinte egy időben bejelentkeztek a Spartacus épülő kajak – kenu házának üzemeltetésére, amivel alaposan belecsaptak a lecsóba. Az önkormányzat pedig erre hivatkozva nem döntött az ügyben, megtoldva ezzel még a Spartacus kajak – kenusainak kálváriáját.

 

“Mindenképpen azt szeretnénk, hogy ez az új kajak-kenu ház, ami megfelelő hátteret biztosít – ugye aki látta a régit az tudja, hogy milyen rossz állapotban volt – a kajak-kenu sportnak, ez valóban a gyerekek, a fiatalok sportolását szolgálná. De mivel a Spartacuson belül is, azon kívül is vannak olyan szakosztályok, egyesületek akik kajak-kenuval foglalkoznak, sárkányhajóval foglalkoznak, nem gondoljuk, hogy nekünk kéne azt eldöntenünk, hogy ki az igazi kajak-kenus a városban.” – nyilatkozta Zsigó Róbert akkori polgármester a Bajai Televíziónak.

 

Az üggyel kapcsolatban Ábrahám Attila, a Magyar Kajak – kenu Szövetség főtitkára is Baján járt, és végül a 2012 júliusában elkészült kajak – kenu házat -aminek a használatba vételi engedélyének megérkezése 2013 februárjáig csúszott- 2013. májusában vehette birtokába a Spartacus.

 

A Bajai Vízisport Egyesület viszont hoppon maradt, pedig az ő kajak – kenu parkjuk is kezdett duzzadni. Mivel a történtek után igen nehéz volt elképzelni, hogy egyszer majd barátivá válik a két egyesület viszonya, két dudás pedig nem fér el egy csárdában, így elkezdték keresni a lehetőségét annak, hogy egy saját kajak – kenu házuk legyen. Ideiglenesen a Bajamarketing Kft fogadta az egyesületet az Ifjúsági tábor területén, de az biztos volt, hogy ez nem lehet végleges megoldás. Az utóbbi években a mostoha körülmények ellenére is több remek eredményt ért el az egyesület. Jelenleg hat utánpótlás kenu, és két para válogatott sportolóval rendelkeznek. Bonyai Regina a maraton világbajnokságon ifjúsági kenu egyesek között 2. lett, a Kiskőrösről igazolt parakenus Suba Róbert pedig kategóriájában 200 méteren Európa bajnoki címet szerzett, és világbajnoki 3. helyen végzett, hogy csak a jéghegy csúcsait emeljük ki, illetve  2015-ben Magyarország legjobb utánpótlás női kenus egyesülete lett a BVK.

 

Bonyai Regina

 

Nem mellékesen ez mellett 80 gyermekkel tudták megismertetni a kajak – kenu sportot, tehát létszámbeli bővülésről is beszámolhatunk. Eredményességüket elismerve, a Magyar Kajak – Kenu Szövetség teljes mellszélességgel támogatja az egyesületet abban, hogy felépülhessen sporttelepe. Ezt a GINOP vizitúra pályázatból és a szövetség támogatásával sikerül megvalósítani. A beruházás összköltsége kb 50 – 70 millió forint lesz.

 

A pénz mellett a helyszín volt sokáig a másik nagy kérdés. Felmerült a  Vízafogó melletti terület, ahol inkább apartmant alakított ki a város, majd ígéret volt az uszodával szemközti területre is, de abból sem lett semmi. Így  nem maradt más lehetőség, mint a mostani terület, amely eddig üdülő övezet besorolású volt, de át lett minősítve sport övezetnek, ami magasabb beépítettséget engedélyez. (10 és 30 % a két övezet beépíthetőségi határa) A szomszédos csónakgarázsok már eddig is sportövezet voltak, a cserkészek tábora viszont üdülő.

 

2015. februárban kezdődtek meg a tervezési munkálatok, majd júliusban lett beadva a végleges építés terv. Most pénteken pedig az építési engedély is megérkezett. A Bajai Polgármesteri Hivatal jegyzője 2016. március 4-én engedélyezte a területen, és a kivett parti sávban a fák eltávolítását. Előzetesen Baja város főkertészének szakvéleményét kérte ki az egyesület, melyben megállapították, hogy a vizsgált fák vágásérettek, korukból adódóan ágak hullnak le róluk, nem csak erős szélben. A vizsgált fákból három sarjhajtásból nőtt ki. A legtöbb fán száradás korhadás jele látható, gombás folyás is előfordul. Javasolták a fák kivágását, mert sportlétesítmény épül alájuk, aktív gyermek jelenléttel. Az építkezés után a területre fák visszapótlását kérték.

 

 

Az ADUKÖVIZIG igazgatója 2016. március 16-án engedélyezte a létesülő kajak-kenu sportközpont előtti partszakaszon a kijelölt fák kitermelését, ami meg is kezdődött a BVK által megbízott vállalkozó közreműködésével. A fakivágások után a terület talajrendezése következik, melyet szintén egy helyi vállalkozó vállalt el adományként, mellyel segíteni szeretné a klub mielőbbi felépülését és sikeres működését. A beruházás (edzőterem, szociális helyiségekkel, hajótároló és a part lejárata) csak az ősz folyamán tud megvalósulni, a pályázat és a közbeszerzések miatt.

 

A nagyobbik ház egy jövőbeli fejlesztés előterve

 

“Addig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség ismét a segítségünkre sietett és egy konténerekből álló ideiglenes bázist telepít a területre, hogy a szakmai munka folytatódhasson. Ehhez a Baja Marketing Kft is hozzájárul 3 db faházzal. Bízva az eddigi támogatóink nagylelkű segítségében és reményeink szerint más bajai vállalkozások is meglátják bennünk a lehetőséget, erőnkhöz mérten igyekszünk megteremteni a feltételeket, hogy a klub tovább erősödjön, egyre jobb hazai és nemzetközi eredményeket érjünk el.” – nyilatkozta Hoffmann Mónika a Sugóparti Híreknek.

 

 

 

hozzászólok