2024. Október 12. Miksa

Sport

VI. Kikelet Félmaraton: Faldum Gábor és Szatmári Adrienn győzött

Lőrinczi Csaba | 2016. Április 10. 21:10:56 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

 És ha már úgy történt, hogy a Mogyi SE a 2016-os olimpiára készülő triatlonistája indulni tudott a bajai utcai futóversenyen, a tavalyihoz hasonlóan idén is megnyerte a Kikelet Félmaratont.

 

 

Futásra tökéletesen alkalmas időben vágtak neki a futók a bajai Kikelet Félmaratonnak. Az előző napon még riogatott az eső, de a verseny napjára elállt. Akárcsak az előző évben, ezúttal is jótékonysági futással kezdődött a rendezvény, s a félmaraton rajtja előtt 30 perccel startoltak el az 1600 méteres táv (kis szigetkör) indulói. És az előző évhez hasonlóan idén is Péterfay Dórát tanulmányaiban segédkeztek a résztvevők.

A jótékonysági futást a nap főeseménye, a Mogyi Kft. által támogatott VI. Kikelet Félmaraton követte. Mintegy ezer résztvevője volt a versenynek, melyen – szokás szerint – nem csak a 21 kilométeres félmaratoni távot lehetett teljesíteni, hanem egy rövidebbet is, a 10 km-eset. Sőt, nem csak egyénileg lehetett nekivágni a 21 km-es távnak, hanem két- és háromfős váltókban is.

Végül és egyáltalán nem meglepő módon Magyarország jelenlegi legjobb triatlonistája, a házigazda Mogyi SE képviseletében Faldum Gábor lett első. A bajai válogatott sportoló ezúttal nem nyert olyan magabiztosan, mint tavaly (amikor közel 2 perccel előzte meg a második helyezettet), ám ezúttal is bizonyította klasszisát és 1 percnél nagyobb különbséggel győzött. Mögötte is mogyisok érkeztek célba, így ebben az évben előfordult az a helyzet, hogy a férfiak dobogóján kizárólag a házigazda egyesület sportolói álltak. Második hazánk triatlon Ironman távjának bajnoka, Flander Márton lett, a harmadik helyen pedig az egyik feltörekvő ifjú „titán”, Czigány András végzett.

 

A nőknél is érvényesült a „papírforma”, vagyis a tavaly bronzérmes és ezen a versenyen korábban aranyérmes pécsi Szatmári Adrienn nyert. A második helyen a komlói Csörnyei Csabáné Nelly ért célba, míg harmadik helyezett a házigazdák versenyzője, a korábban többszörös profiboksz, kick box és kyokushin karate világbajnok Csábi Bettina lett.

 

 

 

VI. Kikelet Félmaraton Baja
2016-04-09

21 km egyéni abszolút (dobogósok):

Férfiak:
1. Faldum Gábor (Mogyi SE Baja) 1:13:02
2. Flander Márton (Mogyi SE) 1:14:12
3. Czigány András (Mogyi SE) 1:14:41

 

A mogyis “keménymag”

Nők:
1. Szatmári Adrienn (Pécs) 1:26:08
2. Csörnyei Csabáné Nelly (Komló) 1:29:29
3. Csábi Bettina (Mogyi SE Baja) 1:32:47

21 km váltó (dobogósok):

Két fős férfi váltó (dobogósok):
1. Szegedi Halászlé (Szeged) 1:21:29
2. Használtautók (Szeged) 1:23:15
3. two slow (Kaposmérő) 1:27:36

Két fős női váltó (dobogósok):
1. Kitti-Zsani (Baja) 1:42:06
2. Triatád (Nagyatád) 1:51:58
3. Anya-Lánya (Baja) 1:55:32

Három fős férfi váltó (dobogósok):
1. Majd a szervízútra fogjuk! (Baja) 1:22:03
2. Fittbike Ügyik (Pécs) 1:32:42
3. Andrási család 1:34:09

Három fős női váltó (dobogósok):
1. FutaPécs lányok (Pécs) 1:37:34
2. Mignonok (Baja) 1:45:30
3. Sörkerti sörösök (Baja) 1:45:30

10 km abszolút (dobogósok):

Férfiak:
1. Várbíró Attila (Baja) 37:12
2. Noé Attila (Bonyhád) 38:00
3. Markovic Damir (Zombor) 40:41

 

Várbíró Attila úton a győzelem felé.

 

 

Nők:
1. Zsumbera Nóra (Baja) 44:24
2. Schulz Viktória (Baja) 46:36
3. Gyenis Vivien (Baja) 49:17

 

Forrás.kikelet.bacskaisport.hu

 

Eredménylista:

 

http://kikelet.bacskaisport.hu/eredmenyek-3/eredmenyek-2016

 

 

Facebook galériánk

 

 



2016.IV.9.

Közzétette: Sugóparti Hírek – 2016. április 9.