2024. 28. Hajnalka

Sport

Csak a küzdelem jutott

MTI, Antal Tibor | 2020. Augusztus 02. 20:10:30 | Utolsó frissítés: 4 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

A férfiaknál Bicsák Bence győzött

A férfiaknál az ex bajai Bicsák Bence, a nőknél Bragmayer Zsanett győzött vasárnap a triatlonosok sprinttávú országos bajnokságán Baján.

    A másfél héttel ezelőtti válogatón is első két triatlonos közül Bicsák 52:05 perc alatt ért célba, és a junior világbajnok Lehmann Csongort utasította maga mögé, aki címvédőként indult azon a távon, amelyen 750 métert úsznak, 20 kilométert kerékpároznak és zárásként 5 kilométert futnak a versenyzők. A harmadik helyen szintén egy stabil válogatott, Dévay Márk végzett.

Az első három versenyzőt az úszás után már nem lehetett utolérni


    Bicsák Bence elmondta: nagyon szeret Baján versenyezni, amelynek pályáját Magyarország egyik legkeményebbjének és legnehezebbjének tart, ráadásul a városhoz is nagyon sok barátság és szép emlék fűzi.
    “Az egymást követő ötödik hétvégén ez már a nyolcadik versenyem volt, lassan kicsit érzem már ezt a lábaimban is. Gratulálok az ellenfeleimnek, akikkel ma is nagy versenyt tudtam vívni” – mondta.
    A nőknél Bragmayer a válogatóhoz hasonlóan magabiztosan tudta maga mögött tartani a mezőnyt. Második helyen – miként a válogatón – ezúttal is Horváth Karolina végzett mögötte, míg a harmadik a tavaly ugyancsak dobogós Bukovszki Tünde lett.

A Sugóban úsztak a versenyzők



Eredmények:
férfiak:
 
1. Bicsák Bence (PSN Zrt.) 52:05 perc
2. Lehmann Csongor (Tiszaújvárosi TK) 52:31 p
3. Dévay Márk (Veresegyház VSK) 53:01 p

 nők:
  
1. Bragmayer Zsanett (Team Újbuda SE) 1:00:03 óra
2. Horváth Karolina (Budaörsi TK) 1:02:10 ó
3. Bukovszki Tünde (Budaörsi TK) 1:02:28 ó

Faldum Gábornak ezúttal csak a küzdés jutott

Írta a versenyről az MTI,de a bajaiaknak némi hiányérzete lehet. Nem került a dobogóra ugyanis riói olimpikonunk Faldum Gábor, aki az úszás után az első négytől jelentősen leszakadva tudott csak kijönni, és míg az első három összedolgozott a kerékpár alatt, neki küzdenie kellett. Így a távolság csak nőtt közte és az élboly között, és végül ötödik helyen zárt.

  • Nem úgy sikerült ez, ahogy szerettem volna. Úszásnál kijöttem úgy, ahogy szoktam, csak volt egy szakadás, és azért Dévay Márkóról tudni kell, hogy ő világszinten top 3-as úszó. Küzdöttem, de egy 25 másodperccel később kezdtem a bringát, 10 km-ig úgy jó voltam erőben, aztán úgy éreztem, hogy az az erő, ami meg volt a Lengyeltóti válogatón, az ma koránt sincs meg. Utána már nagy küzdés volt, hogy befejezzem a versenyt szinte, de összességében 4. helyen jó lett volna behozni, de Dévay Zsombi is ma erős volt. Úgy, hogy jó párszor már nyertem itthon Baján, így ezért kicsit fájó ez az eredmény. – nyilatkozta Faldum a Sugóparti Híreknek.
Sokan buzdították Faldum Gábort
  • Augusztusban maradok itthon, megpróbálunk egy blokkot betenni edzésbe. Az EB-t én kihagyom, így a hamburgi váltó VB a következő, meg ha a VTS futamot előtte lévő nap megrendezik akkor ott is indulok. Az, hogy utána hogyan tovább, az még mindenki számára kérdéses.
  • A Mogyi SE kiválóságát arról is kérdeztük, hogy jól jött neki, vagy kevésbé, hogy az olimpiát 2021-re halasztották.
  • Igazából mindegy, év elején nagyon jó formában voltam, bizakodva vártam a kvalifikációt. Nem vagyok még bejutó helyen, így nekem az a lényeg, hogy az elmaradt idei 8 versenyt jövőre végig csináljam, Lehetőleg ugyanolyan állapotban, amilyenben idén márciusban oda álltam volna, hogy kivívjam a helyet Tokióra.
Király István cipővel a kézben

A Mogyi SE másik elit versenyzője Király István, Gábortól pár hellyel lemaradva jött be a célba, ráadásul mezítláb, hiszen az új cipője feltörte a lábát.

-Igazából nem ezért mentem rosszul, már az elején nem voltam ott, többet vártam magamtól. A bicaj sem ment jól, max cross motorral értem volna utol a többieket. Három héten belül három verseny volt, most jön egy kis szünet, talán szeptemberben még összehozzák Tiszaújvárosban a klubcsapat OB-t ha a vírus nem szól közbe.-nyilatkozta Király István a Sugóparti Híreknek.

Összességében egy remek versenyen, és egy forró napon vagyunk túl, és Baja ismét bizonyította, hogy kitűnően alkalmas egy ilyen versenyre. Gratulálunk a szervezőknek, és várjuk a folytatást jövőre.

Facebook galériánk:itt

hozzászólok