Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
A kép sem piskóta:)
Ifjúsági női csapatbajnokság
Budapest, 2015. október 11.
Mogyi Bajai Judo Club előkelő második helyezést szerzett az idei ifjúsági csapatbajnokságon.
Nem sokon múlott, egy kis szerencsével a bajnoki cím is meg lehetett volna, nyilatkozta Radics Attila edző.
Csapat tagjai:
Köhler Zsuzsanna, Perger Ivett, Andrási Emma,Tóth Eszter, Katzenmajer Kíra,Huber Anita, Cservenák Anna, Nagy Henrietta, Kubatov Kíra, Szigetvári Mercédesz
Edző: Hammer Erik,Radics Attila
Ez a hivatalos csapatkép.
Diák “B” Országos Bajnokság
Tata, 2015.10.10
Szalai Natália és Kovács Koppány is harmadik az Országos Bajnokságon.
Elég népes és erős mezőny jött össze az Országos Bajnokságon, amit Tatán rendeztek meg.
A verseny elég rosszul kezdődött, mert Fekete Andris az első mérkőzésén vereséget szenvedett így kiesett a további küzdelmekből.
Kovács Koppány 50kg-ban viszont magabiztosan kezdett és az első mérkőzését meg is nyerte, majd a következőt a négy közé jutásért elvesztette így a vigasz ágra került ahol beverekedte magát a kisdöntőbe, amit sikerült is megnyernie így bronzérmet akaszthattak a nyakába.
Neidert Dorinának és Grisnik Bendeknek sajnos most nem jött ki a lépés és mindkettőjüknek két elveszített mérkőzés jutott.
Gombkötő Sebestyén 45kg-ban szintén magabiztosan kezdte a szereplését de a négy közé jutásért szintén vereséget szenvedett hasonlóan Koppányhoz. A vigaszágon viszont bejutott a kisdöntőbe amit sajnos elveszített így be kellett most érnie az ötödik helyezéssel.
Szalai Natália is szépen szerepelt és a négy közé jutásért a későbbi győztestől vereséget szenvedett így egyből a harmadik helyért küzdhetett amit magabiztosan meg is nyert, ezzel a harmadik helyet sikerült megszereznie.
Mogyi Bajai Judo Club eredményei:
Szalai Natália 36kg 3.
Kovács Koppány 50kg 3.
Gombkötő Sebestyén 45kg 5.
Grisnik Benedek 60kg 7.
Neidert Dorina 49kg 9.
Edzők
Hammer Erik
Gergity Roland