Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Igen érdekes történelmi jellegű kiállítás megnyitó volt ma délután a Bácskai Művelődési Ház földszinti kis kiállító termében, ami régebben kávézóként működött. Egy bácsalmási fiatalember – aki Szegedre jár egyetemre és nem mellékesen tartalékos szakaszvezető – Daám Kristóf 13 éves kora óta gyűjti a különböző katonai egyenruhákat, relikviákat.

Kezdeti szárnypróbálgatásai után egy ritkán kutatott világ, a második világháború utáni magyar katonai egyenruhákra állt rá, melyek 1945-től 56-ig fokozatosan szovjetizálódtak, vesztették el magyar jellegüket. Majd a forradalom után – melynek az egyik követelése volt, hogy magyar egyenruhájuk legyen a magyar katonáknak – némileg visszatértek a hagyományokhoz.

A kiállítás Dr. Bari Bernadett polgármester nyitotta meg, majd Kordé Nóra, a Türr István Múzeum történész muzeológusa, és N.Kovács Zita a múzeum igazgatója is méltatta a fiatal gyűjtőt, aki maga is mondott pár szót hogyan vált a szenvedélyévé az ez irányú aktivitás.

A “Sapkarózsától a vörös csillagig” fantázia néven futó tárlaton azonban nemcsak egyenruhák, hanem fegyverek, kitüntetések, katonai használati tárgyak és reprint plakátok is láthatóak sok minden érdekesség mellett. A kiállítás november 4-ig tekinthető meg. A történelem után érdeklődőknek erősen ajánlott.

Facebook galériánk itt tekinthető meg.