Most már tényleg mindjárt itt van a Karácsony
Ezért mi is ünnepi üzemmódra kapcsolunk. Ezentúl egészen Szentestéig minden nap megjelenik valamilyen, a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatos hír, érdekesség, cikk a portálon. Lássuk először is, hogy mennyi és milyen szaloncukrot, édességet fogyasztunk az év végén.
Idősek Városi Karácsonya
Idén is megtartották a most már hagyományos Idősek Városi Karácsonyát. Ezúttal a Grácia Hegedűtrió nyújtott színvonalas műsort az egybegyűlteknek.
Ezentúl csak kábított halat vásárolhatunk
December közepétől nem vásárolható élő hal a boltokban, halat csak kábítást követően lehet eladni – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel.
350 forint körül a benzin
Ismét csökkentette az üzemanyagárakat a Mol: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 9 forinttal, a gázolajét pedig 5 forinttal mérsékelte a társaság szerdán.
Díszítik az ország karácsonyfáját
Hétfőn érkezett meg a Kossuth térre a 19 méteres és 2 tonna súlyú fenyő, melyet Gödöllő térségéből szállítottak a fővárosba. Az ország karácsonyfáját tegnap már felállították, ma pedig fel is díszítik.
December 16-ig várják az ajándékokat
A Bajai Kistérségi Család és Gyermekjóléti Szolgálat idén is meghirdette “Cipősdoboz” akcióját. Az intézmény december 16-ig várja az ajándékokat, melyek hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyát fogják megszépíteni. De a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezéséhez is csatlakozhatunk.
Ön diák vagy tanár? Ingyen Office-t kaphat!
December 4-től ingyenesen elérhető minden diáknak, januártól pedig a pedagógusoknak további öt gépre és eszközre az Office 365. Vagyis Word, Excel és Powerpoint használattal bővül a Tisztaszoftver Program.
Mire figyeljünk oda, amikor télen közlekedünk?
Ismét csökkentek és csökkenek is az üzemanyagárak, de nem árt az aktuális ár figyelésén kívül annak is utánanézni, hogy milyen állapotban van járművünk és mire kell odafigyelnünk a megváltozott időjárási körülmények között.
Így néz ki az új tízezres
December elsejétől már forgalomban van a Magyar Nemzeti Bank megújított tízezer forintos bankjegye. A régiekkel továbbra is fizethetünk, bevonásukról később döntenek.
Bírságolhatnak a halászati őrök is
Több mint 1000 közös szolgálat az éves mérlege az együttműködésnek rendőrök és halászati őrök között. A rendőrök az előadásban kiemelték, kollégáik rendészeti feladatot ellátó személyek, ezért joguk van bizonyos intézkedésekre.