Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Köszönet a széles számú részvételért a bringásoknak épp úgy mint a rendezvényt segítőknek, azaz a Bajai Rendőrkapitányság, Bajai Közterület Felügyelet, Bajai Polgárőr Egyesület munkatársainak.
Ilyen klasszul kiterjesztett biztosított tekerésünk még nem volt korábban. Jól esik, hogy – már hagyományosnak mondható – kritikus tömeg gurulását immáron 3 szervezet is segíti odaadó munkájával.
Első alkalommal vonultunk a Bajai Fiatalok Egyesülete égisze alatt, de már nem első alkalommal történt tekerés a Bajai Motoros Egyesület által szervezett Veterán találkozóval összhangban, korábban is erősítette már egymást a két rendezvény, a Veterán találkozó végére befutottunk a Petőfi Sziget rendezvényterére, igy a sok bringás becsatlakozhatott a Veterános forgatagba.
Idén nem döntöttük meg a tavalyi 500-as bringás részvételi rekordot, de így sincs okunk panaszkodni, mert csodás tavaszi időben tudtuk megtartani a nagy városi karikánkat.
Lencsés Péter