Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Hányszor hallottuk már a szomszédokat, ismerősöket azon bosszankodni, hogy „az az átkozott vakond megint feltúrta a kertet”, „tönkretette a virágágyásokat” és így tovább. A vakond a kert kéretlen tartozéka az emberek számára. Azonban attól még, hogy róla hallunk a legtöbbet, és időnként még láthatjuk is a serénykedő kisemlőst egy-egy pillanatra, nem jelenti azt, hogy ő az egyedüli felelős a felszínen megjelenő kellemetlen meglepetésekért.

Továbbiakban a vakondon kívül három olyan kisemlőssel fogunk foglalkozni, amelyek, bár nem olyan mértékben szerepelnek a köztudatban, mint a vakond, mégis ugyanolyan mértékben jelen lehetnek kertünk emlősfaunájában. Ezek a kószapocok, vándorpatkány és a földikutya. A vándorpatkány kivételével mindegyik védettségnek örvend.

Négy kisemlős

A közönséges vakond (Talpa europeae) eszmei értéke 25 000 Ft. Kedveli a megművelt területeket, amelyekben sok a földigiliszta, a fő tápláléka, így gyakran előfordul kertjeinkben. Ásásra erős, karmokkal ellátott, lapát alakú mellső végtagját használja. Évente két almot rak négy-öt utóddal, melyek még a születésük évében ivaréretté válnak. A vakond nem alszik téli álmot, így tartalék élelmet, földigilisztákat halmoz fel.

A jól ismert vakondtúrások: sűrűn helyezkednek el, nem túl nagyok. Jobbra az állat maga természetes környezetében 

A nyugati földikutya (Nannospalax leucodon) eszmei értéke 1 000 000 Ft. A sztyeppterületeket kedveli, a nedves, mocsaras élőhelyeket pedig kerüli. Az utóbbi évek kutatásai alapján kiderült, hogy Magyarországon három faja fordul elő, de mindegyik nagyon ritka, kihalással veszélyeztetett. A felszínre csak nagyon ritkán jön fel és kifejezetten magányos állat. Nincsenek fülkagylói, és redukált szemét bőrhártya borítja. Szaporodási időszaka március-áprilisra tehető. Táplálékát növényi gyökerek alkotják, tehát ő inkább lehetne a kertek kártevője, viszont lakott területeken ma már szinte nem is fordul elő. Fokozottan védett faj.

 A közönséges kószapocok (Arvicola terrestris) eszmei értéke 500 000 Ft. Régebben főként a vízpartok, mocsaras területek lakója volt, ma már viszont kertekben, művelt területeken is előfordul. Magvakkal és gyökerekkel táplálkozik. Április és október között három-négyszer ellik, és családi kötelékben él.

A földikutya (saját kutatás) és a vakond (MTA TAKI térképe alapján) előfordulási helyei Magyarországon

 A vándorpatkány (Rattus norvegicus) eredetileg nem volt honos Európában. Lengyel városokban terjedt el először, majd a XVIII. században „hódította” meg a kontinenst. Invazív fajként még az Európában őshonos házi patkányt is kiszorította a legtöbb helyről. Nagy családokban él, ahol szigorú hierarchia áll fenn. Szaporodása szinte egész évben folyamatosan tart, az alomszám hét-tizenegy között változhat, ez az anya kondíciójától függ.

Nyomok a felszínen

Jogosan merül fel a kérdés, hogyan lehet megkülönböztetni a négy faj jelenlétére utaló jeleket. Ez azért lényeges, mert fajspecifikusan érdemes védekezni ellenük vagy inkább elriasztanunk őket, hogy a legjobb hatást érjük el, és az állatok se sérüljenek. Több szempontot ajánlatos egyszerre figyelembe venni annak érdekében, hogy azonosítani tudjuk a kert „hívatlan lakóját” és ehhez elsősorban föld alatti életük felszíni nyomait, azaz a túrásokat kell megvizsgálni.

Földikutya-túráscsoport (bal): nagyméretű túrások egymástól viszonylag távol esnek, gyakran egyenes vonalba rendezve. Jobbra egy megbontott járat és táplálékraktár (fent), valamint  a földikutya redukált szemeivel (lent)

 A vakond például 50-150 méter hosszú járatrendszert is készíthet, ahol a túrás maga a ki- és a bevezető nyílás is egyben. A fészeknek nevezett oldaljárat, amely az utódok világra hozására szolgál, csak egy irányból közelíthető meg. Felszín­kö­zeli járatait – amelyeket sokszor mi is észrevehetünk – táplálkozásra használja, ott fogyasztja el az ízeltlábúlárvákat és a gilisztákat, ez a vadászjárat. Meglepően sokszor jön fel a felszínre életmódjához képest, ennek a tevékenységnek köszönhetők a kertünket elcsúfító vakondtúrások.

 Ezzel szemben a nyugati földikutya nagyon ritkán, szinte soha nem hagyja el föld alatti járatrendszerét, járatai mélyebbek, mint a vakondé, képes 2 m mélyre leásni hosszú, erős fogai segítségével, téli időszakban ez a mélység akár a 4 métert is elérheti. Járatai hálózatosak és komplexek. A fészek a földikutya esetében több bejáratú, nincs úgy elzárva, mint a vakondnál. Bár nagyméretű metszőfogaival végzi az ásást, hátsó lábait is használja a talaj eltávolításában. Túrása a vakondéhoz hasonló, de annál nagyobb és a rögök, „hurkák” is méretesebbek.

 A közönséges kószapocok és a vándorpatkány már nem végez ennyire alapos „építészeti” munkát. A kószapocok járatrendszere a felszín közelében fut, és túrásokkal tarkított. Járatai felfelé oválisak, és csak kis kiemelkedés jelzi jelenlétét. A túrás maga leginkább a földön tátongó lyukhoz hasonlít, amelyből több irányba indulnak a jól látható járatok, és sokszor keresztezik is egymást. Jelenlétére a fűben észlelhető hosszú, elágazásokkal tarkított útvonalak is utalhatnak, hiszen a felszínen is jól érzi magát.

Kószapocok kivezető nyílása: nincsenek túrások vagy csak ritkán. Jobbra az állat természetes, vizes élőhelyén

A vándorpatkány a kószapocokhoz hasonlóan föld alatti és föld feletti életmódot is folytat. Nagy családokban él, amelyben szigorú hierarchia van, és melyben kifejezetten fontosak a szociális kapcsolatok. A földben úgynevezett lakószobával ellátott üregeket készítenek. Ezeket levelekkel, növényi rosttal és minden erre alkalmas hulladékkal bélelik ki a hatékonyabb szigetelés érdekében. A lakószoba a fészekkel is azonosítható. Minden be- és kivezető járat itt keresztezi egymást. Általában van egy úgynevezett kapu, és ezen kívül van legalább még két vészkijárat, amit akkor használ a patkánycsalád, ha menekülnie kell. Ezeket gondosan elrejtik a külvilág elől, ezért az is patkányokra utaló jel lehet, ha ilyen nyílásokat vagy túrásokat nehezen megközelíthető, esetleg eldugott helyeken találunk, például farakások alatt, védett kerítések tövében, kerti komposzt környékén.

Tévhitek és mendemondák

A kert kártevőiről a mindennapokban is sokat hallunk vagy beszélünk, azonban rengetegszer ezek a következtetések téves megállapításokon alapulnak, így tévhitek alakulnak ki és terjednek el széles körben. Ilyen például, hogy a vakond megrágja a zöldségeket, ami nyilvánvalóan nem lehet igaz, hiszen a vakond rovarevő. Sőt, nemhogy nem kártékony, de még hasznosnak is mondható, annak ellenére, hogy táplálékkeresés közben néhány palántát vagy akár pár sárgarépát is tönkretehet. A megrágott sárgarépa rejtélye sokkal inkább lenne köthető a földikutyához, amely gyökereket fogyaszt. Ez viszont nagyon ritka elterjedésű, és a száraz, bolygatásmentes, füves területeket kedveli, így eléggé leszűkül előfordulásának lehetősége. A kószapocok, illetve más pocokfajok is hasonló módón táplálkoznak, mint a földikutya, így ezeket az állatokat is gyanúsíthatnánk. Persze arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy elsősorban inkább a magvakat kedvelik. Meglepő, de a kerttulajdonosok körében sokszor a földikutyát emlegetik a vakond mellett gyakori kártevőként, ám ez legtöbbször téves információ – ha másból nem, előfordulásából adódóan – és a valóságban a pocok a valódi tettes. Egyes pocokfajokra nagyon jellemző, hogy bizonyos években rendkívüli mértékben elszaporodnak – ezt nevezzük gradációnak – és ilyenkor komoly mezőgazdasági károkat okoznak. Idén a mezei pocok, a kósza pocok közeli rokona vált komoly kártevővé. A kószapocok nem veszélyezteti ilyen mértékben kertjeinket, de jóval elterjedtebb, mint a földikutya. Az előbbiekkel szemben a patkányok általános megítélése megfelelő, mégis sokszor nem is gondoljuk, hogy az tanyázik a közelünkben, pedig a világ számos városában több patkány él, mint ember.

Mezeipocok-gradáció eredménye az Alföldön. Ellentétben a kószapocokkal, a szárazabb mezőgazdasági területeket kedveli

Védekezés és elriasztás

Természetvédelmi védettségük és állatbarát szempontok miatt sem tanácsos drasztikusan eljárni a kertünkben lakó kisemlősökkel. Számos módszert fejlesztettek ki arra, hogy az állatnak ne essen fizikai bántódása, viszont környezetének megzavarásával rá legyen kényszerítve a terület elhagyására. Egy régi módszer a vakondtúrásban elhelyezett üres és alulról törött üveg alkalmazása, amely azonban csak akkor hatásos, ha szeles idő van, mivel az üveg ilyenkor fütyülő hangot ad ki, és ez elriasztja a vakondot. Ezen elv alapján fejlesztettek ki modernebb, változó frekvenciájú hangot kibocsátó riasztó készülékeket, melyek a pockok, sőt patkányok ellen is hatásosak lehetnek. Az elriasztási módszerek egy másik típusa, amikor nem hanggal, hanem szaggal riasztanak. A kisemlősök járatrendszerébe olyan készítményt juttatnak, mely kellemetlen szagának köszönhetően képes elűzni az állatot. Ilyen megoldás például a borászatban használt kénlapok elhelyezése a túrásokba. Másik megoldás, ha a lehető legtermészetesebb módon akarunk eljárni, akkor ültethetünk olyan növényeket is, melyek szintén szaguk miatt távol tartják a betolakodókat, ilyen például fokföldi fokhagyma (Tulbaghia violacea). Mérget legtöbbször még a nem védett vándorpatkány ellen sem tanácsos használni, hiszen amellett, hogy a patkány nagyon óvatos, és gyakran hatékonyan sikerül elkerülnie a mérgezést, haszonállatainkra és házi kedvenceinkre veszélyes lehet a szer.

Vándorpatkány és ürüléke, amely főként a táplálkozóhelyek környékén gyakori 

 Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a kertjeinkben megjelenő felszíni nyomok bizony nem mind kizárólag a vakondok tevékenyégének tulajdoníthatóak. A felszínen megjelenő túrások könnyen összetéveszthetők más kisemlősök túrásaival. Meg kell próbálni minimálisra csökkenteni a konfliktust a környezetünkben élő állatokkal, elsősorban azzal, hogy nekik is elegendő életteret biztosítunk.

 FÜLÖP ZITA

  HATVANI ISTVÁN GÁBOR

  FARKAS JÁNOS

Forrás:www.eletestudomany.hu