2024. 18. Andrea, Ilma

Magazin

Hármasikrek születtek Hajóson

Antal Tibor | 2020. Szeptember 07. 18:35:56 | Utolsó frissítés: 4 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Tóth Kende

Az esküvőkön általában ikerszüléseket kívánnak az ifjú menyasszonyoknak, azonban ami közelmúltban Hajóson történt, arra feltehetően 2016 nyarán még viccelődve sem gondoltak a vendégek. A Tóth családba ugyanis három kis csomagot hozott a gólya, méghozzá három fiúgyermeket, akik a Kende, Vendel és Zente nevet kapták, így érkezésüket akár eszperente nyelven is lehetett köszönteni.

Tóth Vendel

  • A rendkívüli körülmények miatt május közepén kellett befeküdnöm Budapesten a SOTE kettes klinikájára, de szerencsére maga a terhesség problémamentes volt. Július 17-én 33. hétre császármetszéssel születtek a babák, Vendel 1460 gramm és 38 cm, Kende 1810 gramm és 48 cm, Zente pedig 1580 gramm és 39 cm-rel látta meg a napvilágot.
  • Ezek után a Honvéd Kórházba kerültünk át, mert már nem igényeltek olyan intenzív ellátást. Itt már lehetőség volt a babák gondozásara, pl pelenkázásra, vérnyomásmerésre, később pedig etetésre, öltöztetésre, és fürdetésre. Az a tény jelentősen nehezítette a monoton kórházi életünket, hogy májustól augusztusig bent tartózkodásunk során végig látogatási tilalom volt érvényben a koronavírus okozta korlátozások miatt. Közben Hajóson egy kedves hölgy pelenka,és popsitörlő gyűjtésbe kezdett, amelynek köszönhetően rengeteg pelenka, popsitörlő, ruha, utalvány érkezett hozzánk. – tudhattuk meg a boldog édesanyától Szarvas Vivientől.

Tóth Zente

-Nem könnyű a három kicsivel, de szerencsére a család és a barátok is sokat segítenek, akár a gondozásban, akár ruhák, egyéb babadolgok beszerzéseben, és Hajós Város Önkormányzata is támogat bennünket. – zárta sorait az édesanya.

Szükség van a pelenkaarzenálra

Sok örömöt és kitartást kívánunk a családnak!

hozzászólok