2024. 8. Mihály

Magazin

Budapest – Baja kerékpártúra?

Antal Tibor | 2016. Július 23. 09:53:04 | Utolsó frissítés: 8 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Fotó: Vő Márti

 

Az év elején számoltunk be arról, hogy a Bajai Fiatalok Egyesületének kerékpáros csoportja két új ötlet megvalósítását tűzte ki maga elé célnak az idei évben. Az első a Kismotoros olimpia, ahol a legkisebbek versenyezhettek motorjaikkal, és biciklijeikkel a Belvárosi templom mellett kialakított pályán gyermeknapkor.

 

Videó:

 

 

Nos a rendezvény olyan sikeres volt, hogy tervezik a folytatást legkésőbb jövőre, de igény szerint akár augusztusban is lesz egy hasonló összeröffenés.

 

Egyre több a főként külföldi kerékpáros turista Baján az Euro 6-os kerékpárútnak köszönhetően

 

A másik új ötlet volt, hogy a Budapest – Baja evezősversenyhez hasonlóan – vagy az kiegészítő programjaként – egy Budapest – Baja kerékpáros túrát is életre hívjanak, a Duna-menti kerékpárút (Euro 6) nyomvonalán. Nos ennek kivitelezése némileg nagyobb előkészítést kíván. Mint Reményi Lászlótól a Bajai Fiatalok Egyesületének elnökétől megtudhattuk, július 27-én szerdán személyesen mérik fel a túra megrendezésének lehetőségeit. Azaz  felutaznak a fővárosba, és végig jönnek  a Kopaszi gáttól a bajai Duna hídig kerékpárral. Közben ellenőrzik, hogy vannak e esetleg kizáró jellegű balesetveszélyes szakaszok, illetve fényképeket készítenek mindenről, ami a bringások számára érdekes lehet. Szállások, vízvételi lehetőség, szervizek, étkezési lehetőségek stb, és erről egy átfogó anyagot készítenek, hogy aki nem egy nap alatt akarja megtenni a kb. 160 km-es távot annak is segítségére legyen, és ezáltal is növekedjen városunk idegenforgalma.

 

A “Donauradweg” Ulmban

 

Az akcióhoz lehet csatlakozni. Jelenleg 3 fős a delegáció, de mindenkit szeretettel várnak. Érdeklődni kedd délelőttig lehet a 06302428206-os telefonszámon, facebookon a Sugóparti Hírek oldalán.

hozzászólok