2024. December 22. Zéno

Magazin

A kis herceg Baján

Ottmár Attila | 2023. Április 21. 17:11:24 | Utolsó frissítés: 2 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Fotók:Kelemen Áron/ Bácskai Napló

Értékes irodalmi anyaggal foglalkozni a színházban mindig szép feladat, s egyben nagy kihívás. Ha pedig ez a mű történetesen egy olyan regény, amelyet az 1943-as megjelenése óta több mint 400 nyelvre és dialektusra fordítottak le, világszerte több mint 80 millió példányban adtak el, s ezzel az 50 legolvasottabb könyv közé tartozik – nos, ebben az esetben a színpadi alkotóknak még nagyobb a felelőssége.

Pontosan ez történt Antoine de Saint-Exupéry legismertebb regénye, A KIS HERCEG színrevitelénél, amelyet 2023. április 15. óta láthat a Bajai Városi Színházterembe ellátogató közönség, a Bajai Fiatalok Színházának előadásában.

Ottmár Attila, a darab rendezője így nyilatkozott a premier után:

„Bevallom, nem először rendezem ezt a művet, hiszen 1999 decemberében már színre vittük az akkori társulattal. Most, 24 évvel később azért került elő újra, mert a Bajai Színistúdió növendékei között tevékenykedik két olyan ifjú tehetség – Hegyi Hunor és Miklós Marcell Nimród – akikkel több éves közös munka révén úgy gondoltam, érdemes ismét belevágni e mű újbóli bemutatásának. Hunor ízig-vérig Kis herceg karakter, nemcsak külsőleg, de a lelke, a világra való nyitottsága és sok egyéb tulajdonsága révén is. Marci végző bélás diákként pedig éppen felvételire készül a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, s több nálunk eljátszott szerepe után úgy éreztem, megérett egy ilyen komoly szerepre, mint a mű másik főszereplője, a Pilóta. A darab többi szereplőjét is megtaláltam a Színistúdió növendékei között, s a felkészülést el is kezdtük, már 2021 őszén. Először úgy terveztük, ez egy Színistúdiós évadzáró vizsgaelőadás lesz, ám ahogy haladtunk előre a próbákkal, egyre inkább úgy láttam: itt valami sokkal nagyobb dolog készül, amelyet érdemes nagyobb közönség elé kivinni. A Bajai Fiatalok Színházának előadásaiban ez elmúlt években a felnőtt szereplőkre építve készítettünk darabokat – elég itt akár az elmúlt évad nagy sikerére, A PADLÁS című félig mese-félig musicalre gondolni –, ám az idő nem áll meg, újabb és újabb generációk nőnek fel. Nos, bizony ezzel az előadással ismét beköszöntött egy új korszak, s ez a bizonyos új generáció bizony hangosan és megállíthatatlanul bekopogott az ajtón, majd belépett a színpadra!

A kis herceg újbóli színpadra állítása nagy sikert aratott. Az előadásban 36 diák szerepelt, a fő- és mellékszereplőkön kívül a drámás és táncos növendékek is rengeteget dolgoztak, s ne feledkezzünk meg arról a 17 fős háttérstábról se (technikusok, díszletesek, jelmezesek, kellékesek, fodrász, sminkes, stb.), akik óriási csapatmunkával varázsolták színpadra ezt a mindig aktuális, mély gondolatokat közvetítő, gyönyörű emberi történetet.

Bár a jelenlegi társulatnak már sok-sok iskolából vannak tagjai, a szereplők közül a legtöbben a Bajai III. Béla Gimnázium tanulói. Persze 1999-ben még más volt a helyzet, hiszen akkor a csapat még az iskola falain belül működött, így az ősbemutatóban még minden szereplő bélás diák volt. A mostani premier egészen különleges alkalmat is jelentett társulatunk életében, hiszen a bemutatóra meghívtuk az 1999-es darab szereplőit, akik közül többen el is tudtak jönni megnézni az előadást. Itt volt Hamvas Gábor (Kis herceg), Takács Orsolya (Rózsa), Franciskovics Eszter (Róka), Sipos Katalin (Király), Dudás Rita (Iszákos), Tóth Ágnes (Hiú), Hajagos Judit (Történész), Papp Eszter (Kis virág), Tomó Eszter (Fehér madár) és Vizin Renáta (egyik rózsa). Az előadás után a premier party-ra is velünk tartottak, megismerkedhettek a mostani szereplőkkel, mindannyian mondtak néhány kedves gondolatot, felidézve az akkori előadást és társulatot. Megható és szívet melengető volt őket újra együtt látni, mindannyian egy valódi időutazásként éltük meg az estét! A bélás szellem, a közösségi alkotás és a művészet ereje újra közel hozott mindannyiunkat.

Az éjszakába nyúló beszélgetések alatt sok régi színházi sztori előkerült, sokat beszélgettünk a többiekről is, s én büszkén újságoltam, hogy a csapatból az évek során bizony többen is a színházban találták meg hivatásukat színészként, táncosként, énekesként. A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni olyan egykori bélás diákokat, mint Kolti Helga (színésznő, Színház-és Filmművészeti Egyetem), Simon Boglárka (színművész, Madách Színház), Pethő Dorottya (színművész, Madách Színház, PS Produkció), Agócs Nóra (táncművész, Budapesti Operettszínház), Sánta Tímea (táncművész, Madách Színház, majd New York), Péter Barbara (énekes, Zorán és Dés László állandó vokalistája), Hunyadi Balázs (táncművész, szabadúszó), Gyenis Erika (színművész, szinkronszínész, szabadúszó), Bálint Adrienn (szinkronszínész), Nagy Alma Virág (jelenleg 2. éves zenés színész hallgató a Színház- és Filmművészeti Egyetemen) és Nagy Botond (jelenleg 2. éves prózai színész hallgató a Színház- és Filmművészeti Egyetemen).

A jelenlegi társulati tagok közül is többen ilyen pályákra készülnek: Miklós Marcell Nimród (Pilóta) és Bojás Boglárka (Iszákos) a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakára felvételiznek, előadásunk egyik koreográfusa és táncosa, Antal Réka pedig a Táncművészeti Egyetem felvételijére készül.

Én bízom benne, hogy előadásunkat még nagyon sokan fogják látni – az első öt előadásra már két héttel a premier előtt elfogyott minden jegy, ám június 9-én, 10-én és 11-én újra játszani fogjuk A kis herceget a Bajai Városi Színházteremben.

Sok szeretettel várunk mindenkit!”

Fotógaléria itt látható.