Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Intézményünk elkötelezett a betegellátás fejlesztése, valamint a betegelégedettség növelése mellett. Ennek egyik fontos eleme az egészségügyi intézmények közötti jógyakorlatok megosztása, a folyamatos tapasztalatcsere és a betegek gyógyításban való kooperáció, így kiemelten fontosnak tartjuk a szakmai együttműködési lehetőségek kialakítását, fenntartását.Június 13-án, kedden ezt a célt szolgáló, határon átnyúló együttműködési lehetőségekről egyeztetett dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója, dr. Úri Emese, a Zombori Egészségház igazgatója, Pelt Ilona, a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzeti Szervezetének elnöke, valamint Vedelek Norbert, Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlésének alelnöke.A találkozó során a résztvevők egyetértettek abban, hogy az együttműködésnek nem csupán a testvérvárosi kapcsolatok ápolása, hanem a résztvevő intézmények által nyújtott egészségügyi ellátások fejlesztése, további fejlődési és fejlesztési lehetőségek feltérképezése, valamint a Zomborban élő magyar betegek segítése egyaránt közös célkitűzés.Az Interreg-IPA Magyarország-Szerbia Együttműködési Program keretében az egyeztetések az intézmények között folyamatosak, a közös munka eredményeként pedig mind a zombori, mind a bajai járásban élő lakosság magasabb színvonalú ellátását lehetővé tevő, a betegek érdekeit szem előtt tartó intézkedések valósulhatnak meg a jövőben.- írta a Bajai Szent Rókus Kórház közösségi oldalán.