2024. 28. Hajnalka

Közélet

Új igazgatója van a Türrnek

Antal Tibor | 2018. Augusztus 31. 17:24:43 | Utolsó frissítés: 6 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

A Bajai Szakképzési Centrum Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma pályázatot hirdetett tagintézmény-vezetői beosztás betöltésére, melyre egyedül  Junger Péter jelentkezett. Junger Péter 44 éves, 22 éve van a pályán, és az utóbbi időben  a BSZC kalocsai gimnáziumában dolgozott. A szerdai képviselő testületi ülésen véleményezték is az igazgató aspiráns pályázatát, akit támogatták a képviselők. Így Junger Péter hétfőtől megbízott igazgatóként kezdheti meg a munkáját a Türrben, de ahogy megérkezik a miniszteri jóváhagyás, úgy a státusa állandó igazgatóvá válik.  A vezetői kinevezés 5 évre szól.

 

Junger Péter

 

Az új igazgatót terveiről és motivációjáról kérdeztük:

 

– Két évtizedes szakmai pályám során arra törekedtem, hogy a kapott és „szerzett” alapelveket megtartva, képes legyek környezetemre úgy hatni, hogy az olyan értékeket, mint a tisztesség, az őszinteség, a kiválóságra törekvés, a szolgálat, a fejlődésben való hit, a türelem, mások segítése és a minőség igénye, át tudjam adni, de úgy, hogy a siker számomra is új hajtóerőt adjon.

Úgy érzem, most 44 évesen értem el életutamnak azt az állomását, amelyen már elegendő tapasztalatot gyűjtöttem ahhoz, hogy a fentebb említett értékeket, mint hajtóerőt ne csak a magam, hanem mások szolgálatába is állítsam. S ha mindezt a nevelésben jól csináljuk, akkor ezen értékek hatással lesznek a mai „Z” generáció életről, emberről alkotott elképzeléseire.

 

Fontos leszögezni, hogy a Bajai Szakképzési Centrumon belül az egyes tagintézmények vezetői nem egymás riválisai, hanem partnerei és segítői, akiknek együttműködése garancia arra, hogy itt a Duna mentén egyre hatékonyabban valósuljon meg a munkaerőpiac keresleti, és a képzési rendszer kínálati oldalának összhangja. Alapeleme elképzeléseimnek a csapatban történő „összjáték”: egy oktatási intézmény akkor lehet sikeres, ha a benne dolgozók is sikerként élik meg a hétköznapjaikat. Az iskola az örök értékek mellett a változó gazdasági és kulturális környezet hatásaira reagálva kell, hogy nem csak szakmai tudásban –ami persze elsődleges, hiszen fő profilunk a szakképzés–, de életszemléletben is megpróbálja felkészíteni a diákjait. Meggyőződésem, hogy a hagyományok ápolása és az innováció pedagógiai téren, történhet párhuzamosan.

 

Számomra fontos a példamutatás. Hiszem, hogy a tekintélyt nem megteremteni, hanem kiérdemelni kell, célom, hogy e forrásból táplálkozva egy nagyobb közösség, a Bajai Szakképzési Centrum Türr István Gazdasági Szakgimnáziumának érték-közvetítéséhez is sikeresen járuljak hozzá. Munkám során a pedagógus kollégáimba vetett bizalomra és szakértelmükre, valamint a diákokra, mint ezredéves nemzetünk sikeres jövőjének letéteményeseire kívánok leginkább alapozni.

 

Tudom, egy iskola vezetése a szó nemes értelmében vett szolgálat. Meggyőződésem, hogy eredmények csak együttesen érhetők el, és tapasztalataim azt bizonyítják, hogy egy intézmény, amely fejlett szervezeti kultúrával bír alkalmas és képes ennek megvalósítására.

Hiszen nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a mi hivatásunk a fiatalok szolgálata azért, hogy egy olyan generációt neveljünk fel, akikkel évtizedek múlva is szívesen találkoznánk egy hivatalban, egy bankfiókban, egy üzemben, vagy bárhol másutt a nagyvilágban.

                                                                                    

hozzászólok