2024. December 21. Tamás

Közélet

Szobrot helyeznek át Baján

Antal Tibor | 2016. Feburár 26. 14:47:41 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

 

A csütörtöki testületi ülés elején tudhattuk meg Csubákné Besesek Andrea alpolgármestertől, hogy Balázs István a a szebb napokat megélt Kölcsey Ferenc utcai  Nettitex épülete előtt megtalálható Anyaság című szobra, a közeljövőben áthelyezésre kerül.

 

Az egykori Nettitex. Így múlik el a világ dicsősége…

 

A  kezdeményes Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgató főorvosának nevéhez fűződik, aki már régebben jelezte, hogy az 1965-ben készült alkotás véleménye szerint jobb helyen lenne a kórház területén, vagy annak környékén.

 

A polgármesteri hivatal felkarolta az ügyet, és egyben létrehozták a Műalkotások nyilvános elhelyezését, áthelyezését és eltávolítását véleményező munkacsoportot. Feladat volt még, hogy az áthelyezéssel kapcsolatban  meg kellett szerezni az alkotó örökösének (unokájának) beleegyezését, ami sikerült.

 

A kis táblácska is hiányzik elől.

 

Hova fog kerülni a szoborkompozíció?

 

Nos jogszabályi előírások miatt a szobor csak közterületre helyezhető át, így a kórház nem jöhet szóba.

Döntés még nincs, de ahogy megszületik, akkor a testületi ülés elé fog kerülni. Tehát konkrétumok csütörtökön nem hangzottak el.

 

Kíváncsiak vagyunk olvasóink javaslataira is.