2024. Október 8. Koppány

Közélet

Séta a jövőért

Antal Tibor | 2022. Október 14. 17:13:33 | Utolsó frissítés: 2 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Régen voltunk hivatalosak akkora demonstrációra, ami ma délután zajlott le városunkban, és egyébként teljesen békés mederben zajlott. A gyülekező 17.45-kor volt a Sugovica ÁMK Kiscsávolyi Tagintézménye előtt, és már itt látszott, hogy rengetegen jöttek el a közösségi portálokon megosztott felhívásra. A főszervező Dömény János volt, a BSZC Jelky András Szakképző Iskola korábbi igazgatóhelyettese, aki az előző önkormányzati választásokon a Sikeres Bajáért Egyesület képviselőjelöltjeként indult De most mint elmondta elsősorban szülőként szervezte a demonstrációt.

Nyirati Klára polgármester is az első sorban volt

A résztvevők a kiscsávolyi iskolától átvonultak a Bajai Tankerületi Központ Kenderes utcai épülete elé, ahol egy kicsit várakozniuk kellett, mert a vasúti átkelőnél a sorompó működésbe lépett, és sokan a túloldalon rekedtek. A központ előtt a résztvevők mécseseket gyújtottak, a főszervező pedig egyet le is rakott a tankerület bejáratához. Majd egy perces néma csenddel hívták fel a figyelmet a magyar közoktatásban zajló szerintük tarthatatlan helyzetre.

  • A mai napra lettek meghirdetve a két érdekvédelmi szervezet által az országos viszonylatban a sztrájkok. Van sok olyan kollégánk, aki a sztrájkokban nem tud, vagy nem akar részt venni, de tarthatatlannak tartja azt az állapotot ami a magyar közoktatásban kialakult az elmúlt időszakban. Másrészt szolidaritásunkat kívánjuk kifejezni azon pedagógus kollégákkal kapcsolatban, akik a véleményük nyilvánítása után elbocsájtottak a munkahelyükről. – nyilatkozta Dömény János a Sugóparti Híreknek.
Dömény János

A tömeg ezután átvonult a BSZC Jelky András Szakképző Iskola Petőfi utcai főépülete elé, ahol információink szerint megismételte a tankerület előtti rövid csendes akcióját. És hogy mennyien voltak a megmozduláson? A videó itt tekinthető meg.

Frissítés: a tömeg utána a Tóth Kálmán térre is átvonult. Egy közös fotó erejére összeálltak a rendezvény jelképének alakjára (lásd két képpel feljebb), megszólalt egy szülő és egy diák, majd elénekelték a Grund című dalt.