Megkezdődött a lomtalanítás!
A héten megkezdődik Baján a szokásos tavaszi lomtalanítást mellyel kapcsolatban az FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságtól kaptunk tájékoztatást.
Megkezdődött az érettségi!
Grendel Lajos szlovákiai magyar író irodalomtörténeti munkájának bevezetőjét kapták szövegértési feladatként az irodalomból érettségiző diákok. Az írásbeli érettségi elemzős részében egy Seneca-idézet és egy Bodor Ádám-novella közül választhattak a diákok, esetleg összevethették Tóth Árpád és Jékely Zoltán egy-egy művét.
Terítéken a költségvetés
Kedd délután a Bajára látogató Katona Tamás MSZP-pártigazgató, szerdán Fercsák Róbert fideszes bajai polgármester kommentálta az ország 2016-os költségvetését. Mondanunk sem kell, hogy két egymással gyökeresen ellentétes véleményt hallhattak a sajtó képviselői.
Erről is döntött a képviselő-testület április 29-i ülésén. Az elhúzódó ukrán válság okán az ország több más települése is küld segélyt.
A Duna Aszfalt építi Baját
Egy újabb bajai közbeszerzést nyert el a cég, ezúttal az Árpád téri körforgalom megtervezéséért kapnak több mint 8 millió forintot. A kiírt közbeszerzési eljárásban nem volt más induló.
Ballag már a véndiák
Csütörtök délután lesz minden bajai középiskolában a ballagás majdnem egy időben.
A korszerűsített laktanya mellett magasból mentőt és gépjárműfecskendőt is avattak hétfő délelőtt a Tóth Kálmán utcában.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés bűntette és más
bűncselekmények miatt vádat emelt egy 53 éves kömpöci férfi ellen, aki 2014.
november 23-án Kömpöcön egy engedély nélkül tartott pisztollyal lelőtte a
család kutyáját, majd megfenyegette a feleségét, hogy őt is lelövi.
Átvenné az állam a Gyakorló Iskolát
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Index kérdésére nevezte meg azt a kilenc gyakorló iskolát, melyek fenntartását a Klebersberg Intézetfenntartó venné át. Köztük van a bajai is.