2025. 7. Attila, Ramóna

Közélet

Csütörtök délután lesz minden bajai középiskolában a ballagás majdnem egy időben.

A korszerűsített laktanya mellett magasból mentőt és gépjárműfecskendőt is avattak hétfő délelőtt a Tóth Kálmán utcában.

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés bűntette és más
bűncselekmények miatt vádat emelt egy 53 éves kömpöci férfi ellen, aki 2014.
november 23-án Kömpöcön egy engedély nélkül tartott pisztollyal lelőtte a
család kutyáját, majd megfenyegette a feleségét, hogy őt is lelövi.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Index kérdésére nevezte meg azt a kilenc gyakorló iskolát, melyek fenntartását a Klebersberg Intézetfenntartó venné át. Köztük van a bajai is.

Bruttó 9 forinttal emelte a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

Hornyák József, a párt Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésének tagja az aláírásgyűjtésről és a tapolcai győzelem jelentőségéről beszélt a sajtó képviselőinek Baján.

Az országban közel száz helyszínen, egy időben demonstráltak ellenzékiek és civilek a korrupció és a helyi kiskirályok ellen. Baján a Fidesz iroda előtt gyűlt össze egy kisebb tömeg.

Lecserélték a Tiszafákat a Tóth Kálmán téren.

Április 14-én kedden leaszfaltozták a Petőfi-szigeti utat a hídtól a kerékpáros hídig. Ennek nagyon örülünk, de sajnos ismét apró hibákat is fedeztünk fel az új fejlesztések kapcsán.

Érdekes információt olvashattunk a mai nap a legnépszerűbb közösségi portál bajaiakat gyűjtő csoportjában. A találgatások szerint érdekes régészeti lelet került felszínre a magaspart építésénél.