2024. Október 11. Brigitta

Közélet

Nyirati Klára kilépett a Momentumból

Antal Tibor | 2023. December 02. 10:12:02 | Utolsó frissítés: 10 hónapja

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Nyirati Klára egy korábbi testületi ülésen

Nyirati Klára november 27-én Kalocsán vett részt egy “Nők a politikában – Nők az önkormányzatok élén” nevű fórumon, melynek Dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a DK Kalocsa választókörű elnöke volt a házigazdája, akinek neve Baján is ismert, hiszen korábban rövid ideig ő volt a Belvárosi Közösségi Ház vezetője. Ezen beszélgetés során Baja város polgármestere igen élesen fogalmazott pártársa az EP képviselő Donáth Annával szemben, aki szerinte hülyeségeket csinált az utóbbi hetekben, amikor is szövetségesüket a DK-t bírálja. Majd megemlítette, hogy a momentus vezetők közül az utóbbi időben Fekete – Győr Andrással, és Soproni Tamással is beszélt, és nekik is hasonló a véleményük. A beszélgetés kikerült a világhálóra, így országos hír lett, és a Momentum fegyelmi tárgyalást kezdeményezett ellene. Hogy ezt megelőzze, Nyirati Klára kilépett a mozgalomból, és a továbbiakban független polgármesterként folytatja. Erről, és sok minden másról is beszélt pénteken az ATV egyenes beszéd című műsorában Rónai Egon műsorvezetővel.

-Nem fogok más pártba belépni, független fogok maradni. Kisvárosban nincsen helye a nagyon aktív pártpolitikának.

Azt gondolom, hogy azzal hogy jövőre összemosódik a két választás, az EP és az önkormányzati választás az érdekek szembekerültek egymással, hiszen az EP-n minden párt meg akarja mutatni az arcélét, és ez természetes. Én szerintem egy országgyűlési választáson is az lenne a természetes. Helyben ahol viszonylag kevés egy kis párt támogatottsága, kevés tagja van egy helyi alapszervezetnek ott össze kell fogni. – fogalmazott a polgármester asszony az Egyenes beszédben.

Kérdés, hogy ezek után is támogatni fogja-e őt a Momentum a 2024-es önkormányzati választáson, hiszen korábban bejelentették, ismét ő lesz Baján a mozgalom polgármesterjelöltje.