2024. December 21. Tamás

Közélet

Nyílt nap a Főiskolán

| 2015. Január 13. 14:48:48 | Utolsó frissítés: 10 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Simon József, az EJF operatív igazgatója megnyitja a nyílt napot

 

 

A január 13-án délelőtt 10-kor kezdődő tájékoztatót Dr. Simon József, a Főiskola operatív igazgatója nyitotta meg, aki az EJF erősségeit, így a gyakorlatorientált oktatást, a szoros kapcsolatot a képzésekhez kötődő szakmai szervezetekkel, valamint a hallgató-központúságot emelte ki beszédében.

 

 

Ehhez kapcsolódik a következő tanév elején induló duális képzés is:

 

 

A duális képzésünk az építőmérnöki alapszakhoz kapcsolódik. Kötöttünk egy együttműködési megállapodást az Országos Vízügyi Főigazgatósággal, illetve a Területi Szervekkel, aminek értelmében a nálunk tanuló elsőéves hallgatók párhuzamosan valamelyik előbb említett szervezetnél a képzés folyamán gyakorlati feladatokat látnak el a mintatantervhez kapcsolódóan. Ez a képzési forma azért is előnyös a hallgatók számára a szakmai szempontok mellett, mert a főiskolai ösztöndíjak mellett plusz tanulmányi ösztöndíjban is részesülnek. Ennek összege minimálisan 63.000 Ft havonta, ami a minimálbér-változással magasabb is lehet a későbbiekben.

 

 

A duális képzés során szerzett szakmai tapasztalat nagy előnyt jelent a munkaerőpiacon, de az EJF-n végzett hallgatók azzal is számolhatnak, hogy a vízügyi ágazatban egyébként is jelentkező munkaerőhiány miatt, azok akik elkezdik ezt képzést, nagy eséllyel el fognak tudni helyezkedni diplomájuk megszerzését követően – fejtette ki bővebben kérdésünkre Simon József a hallgatók számára fontos információkat.

 

 

Mit kínál az EJF?

 

 

Az Eötvös József Főiskola két campusszal rendelkezik, a pedagógusképzés a Szegedi úton folyik, itt található a nagy rendezvényekre alkalmas sportcsarnok, az oktatás első lépéseit pedig a közeli gyakorló iskolában kezdhetik meg a pedagógusnövendékek. A Bajcsy-Zsilinszky úton a kollégium mellett könyvtár és laborok is a hallgatók rendelkezésére állnak.

 

 

 

 

A Főiskolához egy 2008-ban felújított 240 férőhelyes kollégium tartozik, ahová – mint a Hallgatói Önkormányzat elnökének, Baksi Adriennek előadásából kiderült – minden elsőéves hallgatót, függetlenül attól, hogy milyen távolságban él Bajától, felvesznek. Az elhelyezés kétágyas, 2×2 ágyas vagy három ágyas szobákban történik. Az érdeklődők a megnyitót követően ezt is megtekinthették.

 

Az EJF-en összesen hat alapszakra lehet jelentkezni, ezek pedig a következők: tanító nemzetiségi szakiránnyal vagy műveltségterület választással; óvodapedagógus nemzetiségi szakiránnyal; csecsemő- és kisgyermeknevelő; környezetmérnöki vízgazdálkodás vagy víztisztás-szennyvíztisztítás szakiránnyal; építőmérnöki területi vízgazdálkodás vagy vízellátás-csatornázás szakiránnyal és gazdálkodás és menedzsment logisztika, vállalkozásszervező vagy vízügyi közgazdász szakirányon.

 

Ezeken felül felsőfokú négy féléves képzés indul csecsemő- és kisgyermeknevelő asszisztens elnevezéssel, valamint több szakirányú szakmérnöki képzés is, de mesterszakok nincsenek a bajai intézményben.

 

Simon Józsefet arról is megkérdeztük, hogy hogyan lehet bekerülni a Főiskolára, mi kell ahhoz, hogy valaki felvételt nyerjen az EJF képzéseire.

 

 

Az alapszakokon jellemzően a minimális ponthatár kerül megállapításra, ebben a felvételi eljárási időszakban ez 280 pont lesz, egységesen a nappali és levelező munkarendben is, akár állami akár önköltséges formában szeretne tanulni az érdeklődő. Egyedül a gazdálkodás és menedzsment államilag támogatott formájánál kell egy magasabb határt, 460 pontot elérni.