2024. December 21. Tamás

Közélet

Nincs bajai polgármesterjelöltje a Tisza pártnak

Antal Tibor | 2024. Május 21. 18:30:57 | Utolsó frissítés: 7 hónapja

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Májusi eső aranyat ér, ahogy a mondás tartja. Persze akkor nem, ha valaki épp szabadtéri politikai gyűlést akar rendezni. Nem volt szerencséje e téren Magyar Péternek, aki május 21-én járt Baján, és este hét órára a Tóth Kálmán térre hívta híveit. “Fideszes sajtó” révén igyekeztünk úgy fotózni a tömeget, hogy kevésnek látsszon, ez valamennyire sikerült is, mert a sok ernyőstől nem igazán lehetett mozogni, és magassági pontok sem nagyon voltak.

De meg kell jegyezzük, hogy sokan voltak kiváncsiak Varga Judit korábbi miniszter exférjére Baján is. Kb. 500 és 1000 fő közé tesszük a tömeg nagyságát, és ne feledjük el, hogy a zuhogó eső feltehetően sokakat otthon tartott. Magyar Péter beszéde első felében bőrig ázott, majd amikor a rendőrség kérésére ki kellett kapcsolni a hangosítást (villámlott is közben) jött a B-terv egy saját kisebb teljesítményű hangosítás, amit középtájról már nem lehetett igazán érteni, viszont a beszélő is végre kapott legalább egy ernyőt.

Magyar Péter

Ami nekünk bajaiak számára talán a legfontosabb, és a helyi fórumokon az utóbbi hetek egyik fő beszédtémája is volt: a Tisza pártnak nincs bajai polgármesterjelöltje, sőt Bács – Kiskun vármegyei listája sem. Hosszútávú építkezésről beszélt Magyar Péter, amit a június 9-i választások után fognak megkezdeni. Ennek fő céljának a kormány leváltását jelölte meg. Természetesen ezt jóval bővebben is kifejtette, Magyar Péter kb. 40 perces bajai szereplése teljes egészében itt tekinthető meg.

Esernyők közt