2024. Október 4. Ferenc

Közélet

Nem is annyira ferde a fa

Antal Tibor | 2023. December 17. 17:46:45 | Utolsó frissítés: 10 hónapja

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Vasárnap immár harmadik alkalommal gyűltünk össze a város ferde karácsonyfája alatt abból az alkalomból, hogy meggyújtsanak egy gyertyát a város óriás adventi koszorúján. Köztünk szólva az a fa élőben nem is annyira ferde, mint egy – két jól sikerült képen, de ha rajtunk múlna, jövőre direkt még ferdébben állíttatnánk be, hogy legyen miről csámcsogni. Ismét bebizonyosodott ugyanis, hogy a negatív reklám néha a legjobb, hiszen egy bajai karácsonyfáról sem beszéltek még talán ennyit, max arról amit más városokhoz hasonlóan a nagy vihar kidöntött.

Futó Béla

De rátérve a lényegre: az összegyűlteket Futó Béla római katolikus plébános köszöntötte, majd elmondta ünnepi gondolatait. Őt a Rábl színpad ünnepi műsora követte. Ezúttal volt áram, így a hangosítással és a világítással sem volt probléma, az előadás pedig természetesen hozta azt a magas színvonalat, amit a társulattól az évek alatt már megszokhattunk.

Rábl színpad

Újdonság volt, hogy első alkalommal hallhattuk Baja város frissen megválasztott diákpolgármesterét Könyves Álmost, aki értelemszerűen a fiatalok szemszögéből beszélt a közelgő ünnepekről.

Könyves Álmos

Őt az egyáltalán nem álmos Andrási Barna követte, aki meggyújtotta a harmadik gyertyát. Mint a Mogyi Bajai Judo Club edzőjétől megtudhattuk, a megtiszteltetést nem egyfajta kompenzációként kapta, mivel az idei évben nagyon gyengén teljesített az egyesület. Szerinte valószínűleg pont az ellenkező apropóból,, hiszem a szokásoknak megfelelően ismét nagyon jó évet zártak a bajai judokák.

Andrási Barna

Így most már három gyertya lángol a város koszorúján, és már csak egy ceremónia van hátra, hogy teljessé váljon a kép. Mivel a következő vasárnap december 24-ére esik, amikor nyilván már mindenki családi körben várja az ünnepeket, az utolsó gyertyát kivételesen 23-án szombaton fogják meggyújtani. A program akkor is 17 órától fog megkezdődni.