2024. December 3. Ferenc, Olívia

Közélet

Mikor lesz újra tiszta víz Baján?

Antal Tibor | 2017. Feburár 07. 13:12:48 | Utolsó frissítés: 8 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Az előzetes tervekkel ellentétben február 6-án hétfőn (február 9. helyett) tartották a rendkívüli képviselő – testületi ülést a bajai ivóvíz problémákkal kapcsolatban, melyet négy ellenzéki képviselő kezdeményezésére kellett összehívni. A délelőtti időpont ellenére a lakosság részéről is 20 – 25 érdeklődő tekintette meg végig a kb. 2 órás ülést, amit Fercsák Róbert polgármester üdvözölt, és reményét fejezte ki, hogy ezentúl a havonkénti üléseket is többen fogják látogatni. No, nem a problémák miatt, hanem hogy közösen lehessen intézni a város ügyeit. Szó mi szó végre valóban olyan hangulat volt a díszteremben, hogy érezni lehetett a feszültséget, hogy mindenkinek fontosak az elhangzottak, amihez képest egy átlag testületi ülés az állandó résztvevőivel olyan csak, mint egy zárt kapus labdarúgó mérkőzés egy hagyományos falusi meccshez képest. Nemcsak a civil szféra érdeklődött az ülés iránt, hanem az RTL Klub, és a Hír televízió kamerája is jelen volt, akik azóta el is készítették híradós anyagjaikat az ülésről.

 

 Mrekva László

 

Az ülés Mrekva László, a Bajavíz Kft új igazgatójának bő 19 perces tájékoztatójával kezdődött. Az ügyvezető rövid szakmai áttekintést tartott  a bajai ivóvízhálózat történelméről, majd rátért a problémákra. Ennek keretében megtudhattuk, hogy az elmúlt félévben közel 200 bejelentés érkezett a Bajavíz kft-hez a víz zavarosságára, fekete színére vonatkozóan, és ezek a bejelentések jogosak és megalapozottak voltak. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az elmúlt hónapban a város vízellátását biztosító két gerincvezetéken is csőtörés történt (január 12, és utána pár nappal), ami miatt ugrásszerűen megnőttek a bejelentések. Az egyik eset például egy elfagyás volt, ami azért következhetett be, mert valakik ellopták az  aknát lezáró fém fedelet. Ez mellett ugyanebben az időszakban a rendkívüli időjárás miatt több mint 60 kisebb elfagyás is volt, valamint 15-20 hálózati hibaelhárítás. A január 12-i  akkreditált laborvizsgálati eredmények alapján a minták 50%-ban a mangán tartalom jelentősen meghaladta a jogszabályban előírtakat (és három esetben kismértékű ammóniát is mértek). ami a 2016 novemberi méréseknél még nem mutattak ki. Ezt követően a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya határozatban utasította  a Bajavíz Kft-t a további rövid- és hosszú távú feladatok elvégzésére. Rendszeresen mérniük kell például a víz vas, mangán és ammónia tartalmát.

 

A rendkívüli testületi ülés teljes felvétele:

 

 

Azonban nem a januári rendkívüli esetek az alap probléma okozói, hiszen az ivóvízminőség javító project elkészülte óta folyamatosan vannak  panaszok, még ha nem is minden háztartásban, nem  állandó jelleggel, és nem is olyan intenzíven, mint most január 12-én és az azt követő  hetekben. Az új víztisztító technika ugyanis a korábbiaktól eltérő tulajdonságokkal rendelkező vizet szolgáltat, a város ivóvíz hálózata ugyanakkor több évtizedes műszaki állapotú, és a pályázat előírásában csak minimális lehetőség nyílt hálózat rekonstrukcióra. A korábbiakban alkalmazott vízvezeték típusok között azonban öntöttvas, acél, azbesztcement, pvc kmpvc, kpe is található (ezeket a legjobb lenne cserélni) amelyre évtizedek óta lerakodtak a szennyeződések.    Vastalanítás történt a mangánnal azonban nem foglalkoztak megfelelően, és az új rendszer ezt lemossa most a csőfalakról, ami megjelenik  a csapoknál. A Bajavíz Kft ezzel kapcsolatban hálózat mosatásokat végez a kritikus szakaszokon. Fontos megjegyezni, hogy csak azokon a helyeken, ahol bejelentik az eseteket. Tehát, ha csak kiposztolunk egy koszos vízzel teli kádat, vagy mosdót a facebookra, azzal még nem fog történni semmi. Be kell jelenteni minden egyes esetet a Bajavíznél, különben nem tudnak róla, és nem is végeznek el mosatást

 

A Bajavíz Kft központi telefonszáma amin a bejelentéseket meg kell tenni: 0679/426-991.

 

A Bajavíz Kft-t hosszú távú intézkedésre is kötelezte a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya. El kell végezniük a vízellátó rendszer és a hozzá tartozó hálózat vízminőséget javító műszaki felülvizsgálatát, és ennek eredményéről intézkedési tervet kell készíteni határidő megjelöléssel. Megtudhattuk még, hogy a Bajavíz Kft rendelkezik szolgáltatói felelősség biztosítással, melynek kapcsolatban megtették a megfelelő lépéseket. Mrekva László beszéde végén hangsúlyozta, hogy a Bajavíz Kft teljes kapacitásával és szaktudásával azon dolgozik, hogy a városban a korábban megszokott minőségű szolgáltatás a lehető legrövidebb határidőn belül helyre álljon, és ehhez kérte a lakosság és a testület türelmét. 

 

Az igazgató beszámolóját követően a lakossági hozzászólások következtek. Elsőként Farkas Edit lépett elő, aki mielőtt a mikrofon elé állt volna, kiosztott 1 – 1 dunsztos üveget a fideszes és az ellenzéki képviselőknek is (később a polgármester is elkérte a mintát), amiben lévő szennyeződéseket saját fürdőkádjáról tisztított le különböző napokon.

 

 Farkas Edit

 

 Majd őszintén elmondta az ivóvízzel kapcsolatos problémáit, amik rendszeresen jelentkeznek újvárosi lakásában. “Hát a kutyámat nem fürdettem meg abban a koszos vízben, de én nekem fürödni kell.” – fogalmazott azzal az állapottal kapcsolatban ami nála megszokott. Az viszont kiderült, hogy problémát eddig csak a fűtőműnek jelentette be, a Bajavíz felé azonban hivatalosan nem, amit most pótolni fog.    Másodikként Gyárfás Imréné következett, aki az összes közbeszerzési dokumentumot szerette volna elkérni áttekintés céljából, aminek mint megtudhattuk semmi akadálya nincs. Harmadikként Schmidt Tiborné, aki elmondta, hogy náluk is a Horgász utcában a korábbi jó ivóvíz helyett vagy sár folyik a csapból, vagy szennyvíz szagú amit az ember sem inni, sem főzni nem szívesen használ. A hölgy is eddig türelmes volt, és az ő panasza is most kerül a Bajavíz elé, amiből arra következtetünk, hogy az eddigi 200 panaszostól sokkal több van a városban.

 

 

 Schmidt Tiborné

 

Az utolsó hozzászóló a korábbi polgármester Széll Péter volt aki készséggel elismerte, hogy a vízműből kilépő víz a technológiától elvárható követelményeket teljesíti, de mindenkit az érdekel, hogy a csapból mi folyik. Tény, hogy közel egy éve az ivóvíz erősen kifogásolható minőségű, erősen érződik rajta az a törekvés, hogy vegyszerrel próbálják a problémákat enyhíteni. Ennek ellenére minden tapasztalható tulajdonságában erősen kétséges, hogy megfelelő az az ivóvízzel szemben elvárható követelményeknek. Közel hat perces felszólalását azzal a kérdéssel zárta, hogy mikor lesz végre újra használható, fogyasztható tiszta víz Baján, mert Mrekva László beszámolójában dátum nem hangzott el.

 

Széll Péter

 

Ezt követően a képviselők következtek. Elsőként Jaszenovics istvánné tett fel egy kérdéscsokrot, majd mondanivalója végén kiemelte, hogy  Székelyhidi András a Bajavíz Kft korábbi igazgatója a jegyzőkönyvek alapján folyamatosan jelezte, hogy nem lesz megfelelő az új megoldás pontosan a hálózat miatt, és láthatóan a szakember véleménye beigazolódott. A Bajavíz Kft november 28-i ülésén visszahívott, majd nyugdíjba vonult igazgatója egyébként nem volt jelen a rendkívüli ülésen.

 

Jaszenovics Istvánné

 

A képviselő asszony után László Károly szólt, aki azzal kapcsolatban kérdezett, hogy miután Székelyhidi András nem írta alá bizonyos feltételek hiánya miatt az üzemeltetői hozzájárulást a projecttel kapcsolatban, és ezért visszahívták, az új igazgató Mrekva László aláírta-e azt feltételek nélkül, vagy ő is feltételeket támasztott hozzá?

 

Majd Hajdú Miklós következett,aki a Sikeres Bajáért Egyesület frakciócsoportja nevében 18 kérdést juttatott el dr. Papp Zoltán jegyzőnek, és Fercsák Róbertnek, és erre kérte a polgármester válaszát. Azonban mivel az email pénteken 22.23 perckor került elküldésre, ezért a polgármester nem az ülésen válaszolt, hanem 30 napon belül írásban fogja azokat elküldeni. Mint később László Károlytól megtudtuk, azért késhettek el a kérdések, mert csak pnteken koradélután kaptak értesítést, hogy a tervezett csütörtök helyett hétfőn lesz a rendkívüli ülés.

 

Ezt követően dr. Révfy Zoltán képviselő beszélt, aki azt kérdezte, hogy a bajaiak mikor fogják visszakapni a régi jó vizüket? Van-e erre egyáltalán esély, mert jelenleg az a vélemény, hogy a víz erőteljesen vegyszeres lett, régen pedig jó volt. Illetve még a felelősségbiztosítással kapcsolatban kérdezett, hogy vonatkozik-e azokra, akik nem akarnak fizetni a koszos vízért, illetve a piszkos víz miatt meghibásodott háztartási gépek körére is.

 

 Dr. Révfy Zoltán

 

Dr. Vácity József azt emelte ki, hogy valahogyan közös akarattal azt kell elérni – mondjuk európai uniós forrásoknak az elérésével- hogy Baja város ivóvíz csőhálózat rendszerének egy részleges, vagy teljes felújítása is bekövetkezhessen, mert a baj a probléma a csőhálozatban van. Ezután Hajdú Miklós beszélt ismét hozzászólási idejét némileg túllépve, majd Vedelek Norbert alpolgármester következett aki, “szocialista szellemjárás van itt” kijelentésével alaposan felkavarta az indulatokat.

 

 Vedelek Norbert

 

 Itt arra célzott, hogy Széll Péter és Barna György is a teremben volt.  Majd arról beszélt, hogy évtizedes problémákról van szó,  a mangán esetében is, a szocialista városvezetés pedig ha tudott erről, akkor miért nem tett ellene annak idején semmit.  Ezt követően László Károly etikátlannak nevezte az alpolgármestert, mert úgy támadta a korábbi városvezetés két tagját, hogy ők a szabályok értelmében nem válaszolhattak. Ezek után Vedelek Norbert is kezdeményezte, hogy az SZMSZ tiltása ellenére Barna György mégis elmondhassa gondolatait, amit az ülés végén meg is tett a korábbi alpolgármester.

 

László Károly

 

 A politikusok szócsatáját követően újra Mrekva László következett. aki megválaszolta az addigi kérdéseket. Megtudhattuk, hogy kártérítésre például csak  igazolt, konkrét és kivizsgált esetekben számíthat a lakosság, valamint hogy az új igazgató nem írt alá  feltétel nélküli hozzájárulást, a project lezárása a mérnökszervezet koordinációjával történik. Egyébként meg a város vízjogi üzemeltetésének engedélye a kiadása az új igazgató hatályba lépése előtt történt. A régi vizet sem fogjuk visszakapni, mivel a más tisztítási rendszer miatt a szubjektív paramétereket sem lehet helyreállítani.  Ha pedig egészségre káros paramétereket fog mérni a Bajavíz, akkor azonnal megteszik a szükséges intézkedéseket.

 

Majd ismét a politikusok következtek. Hajdú Miklós emelte ki, hogy lehet 40-50 év mulasztásáról beszélni, de egyrészt az európai uniós pályázatok kapui csak nemrég nyíltak ki, másrészt még abban a 40-50 évben is jobb volt a víz,, mint most az ivóvízminőség-javító project megvalósulása után.

Ekkor  dr. Vácity József szerint eljutott a testület arra a pontra, hogy “a szocialista frakció performanszáról” szól az egész történet, amiért indítványozta a vita lezárását. Ezt azonban Fercsák Róbert polgármester  azoknak a tiszteletére, akik vették a fáradságot és eljöttek nem támogatta, és a testület is így szavazott.

 

Fercsák Róbert

 

Így Barna György is elmondhatta véleményét. aki mindjárt elnézést is kért amiért közbe kiabált korábban Vedelek Norbert beszólását követően. A korábbi alpolgármester szavaiban kiemelte, hogy szerinte  rossz irányba mennek a dolgok. Baján korábban csak minimális problémák voltak az ivóvízzel, ezért nem kellett volna üzembe állítani az új technikát. Azt viszont hiányolta, hogy ülésen arra nem kaptunk választ, hogy mi fog történni? Mert a csövekben való lerakódás változatlanul oldódni fog. Hogy ez mikor fog lezárulni erre kellenének a válaszok. Véleménye szerint ez a probléma  még 5 – 10 évig fent állhat, ha a vezetékeket nem mosatják át darabonként, vagy nem cserélik ki, vagy nem térnek vissza más régi technikára.

 

Barna György

 

Fercsák Róbert megköszönte Barna György hozzászólását (még ha több állításával nem is feltétlenül értett egyet), hogy végre valaki a problémáról, és az esetleges megoldásokról beszélt.  A polgármester hangsúlyozta, hogy a probléma  nem teljes körű. tehát nem mindenhol, és nem nagy mértékben jelentkezik, ami nem jelenti azt, hogy akiknél van, azoknál  ne lenne súlyos helyzet. Összességében viszont tényszerű dolog, hogy ez pár ponton jelentkezik, vagy sűrűbb rendszerességgel, vagy ritkábban, de valahol már meg is szűnt. Kiemelte, hogy a politikusoknak nem az a dolgok, hogy felfújjanak egy dolgot, ahhoz képest amilyen mértékű probléma, hanem hogy megpróbálják megoldani. Erre kellene koncentrálni, nem a politikára. Valamint beszélt arról, hogy a társulási üléseken a régi igazgató Székelyhidi András végig ott volt, amikor az előkészítés is folyt, és senki nem tud arra írásos bizonyítékot mutatni, hogy valaha is kijelentette volna, hogy nem szabad belemenni ebbe a projectbe. Jelezte hogy mosatni is lehet, de a szakemberek szerint ez vagy fog használni, vagy nem, attól függően hogy milyen mértékű a lerakódás. A kivitelező pont a régi igazgatóval szerződött le 100 millió forintért a Bajavízzel mosatásra, tudhattuk meg a város első emberétől, ami elmondása szerint neki is meglepetést okozott.  “Barna úr ezt az információt valószínű nem juttatták el önöknek, meg hogy ebből a mosatásból mi valósult meg annak idején.”

 

Ezt követően László Károly is megkérdezte az igazgatót arról amire talán a legtöbben kíváncsiak: hogy mikor lesz tiszta víz Baján?

 

Mrekva László helyett azonban Décse Sándor tartott tájékoztatót a mérnökszervezettől, akik többek között azért is felelősek, hogy ez a project mind szakmailag, mind a kiírásra vonatkozólag a lehető legjobban feleljen meg. A mérnöktől megtudhattuk, hogy maga a project a szakmai előírásoknak megfelelően zajlott, de nagyon sok egyeztetést kellett tartani, mert nagyon sok probléma jelentkezett a kivitelezés, és az előre nem látható problémák kapcsán is.

 

Décse Sándor

 

Megtudhattuk, hogy az 5 milliárd forintból csak 250 milliót lehetett költeni rekonstrukciós folyamatokra az előírások szerint, ami kevés. Ebből a pénzből elsősorban tolózárakat, és egyéb csomóponti elemeket cseréltek. A csővezetékek jelentős részének cseréjét csak jóval nagyobb összeg rendelkezésére állása esetén lehetett volna megvalósítani. A város  teljes hálózatának cseréjét például 40 milliárdra saccolta a mérnök az RTL Klub kérdésére válaszolva. Ha a következő években lehet pályázni a régi csövek cseréjére, akkor természetesen pályázni fog a város. Décse Sándor elmondta, hogy felkérte az ország egyik legjobb független szakértő szervezetét, hogy vizsgálják meg, hogy Baján hogyan, és mikorra állhat helyre az ivóvízhelyzet. Ez a szakértői vélemény pár héten belül el fog készülni, de biztos nem az lesz a végeredménye, hogy egyik napról a másikra egyik – másik szakaszt ilyen – olyan módon átöblítve  megoldódik a probléma. Ez egy módszeres folyamat lesz, ami hetekig-hónapokig tarthat még, A mérnök megemlítette még, hogy kollégáival több ivóvíz-javító projectben  vettek részt országszerte, és mindenhol ugyanezek a panaszok vannak, mint Baján.  Kiemelte, hogy mindenki tudta Magyarországon aki ilyen ivóvíz-javító programot indított, hogy majd az átadást követően lesznek ilyen problémák. Ezt kezelni kell, amihez mint említette kértek szakértői segítséget.

 

Zárásként Fercsák Róbert is elismerte, hogy a mangánosodás miatt teljes csőrendszer cserére lenne szükség, majd elmondta a korábban már elhangzott autós példáját: van egy nagyon rossz autónk, amiben most a motort kicseréltük, mert az Európai Unió csak erre adott pénzt, de ettől még nem lett jó autónk.

 

 Az ülés végén Mrekva László beszámolóját 11 igen, és 3 tartózkodás mellett fogadták el, egy képviselő pedig nem szavazott.

 

Röviden összefoglalva a lényeget:

 

-A koszos vizet a csőrendszerben évtizedek alatt lerakódott szennyeződések okozzák, amit az új technika lemos a csövek belső faláról.

– Előre lehetett tudni, hogy project megvalósítását követően ezek a problémák fel fognak lépni, csak gyorsabb és kevésbé intenzív levonulását  várták.

-Senki sem tudja, hogy mikor fog a probléma megoldódni. A független szakértői vizsgálat után, ami pár hét múlva megérkezik, talán közelebb kerülünk az igazsághoz, de pontos válasz akkor sem lesz.

– Az igazi megoldás a város teljes csőrendszer cseréje lenne, ami horribilis pénzbe kerülne, és nincs rá fedezet. Maximum egy európai uniós pályázat segíthetne ezen.

– Kérdésünkre Mrekva Lászlótól azt a választ kaptuk, hogy ha valaki csak kisebb szennyeződéseket lát a kádban, akkor is jeletse a Bajavíz Kft-nél, mert csak így tudnak segíteni, így várható változás. És nem mellékesen végre közelebb kerülnénk abban a kérdésben is az igazsághoz, hogy ez csak pár száz lakásban probléma amiről eddig hivatalosan tudunk, vagy annál sokkal többé a városban.

 

Már az ilyen vizet is érdemes jelenteni