2024. Október 12. Miksa

Közélet

Megújult a folyami határőrizeti rendszer a Duna déli szakaszán

MTI | 2015. Augusztus 06. 15:36:19 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Kalmár Ádám, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság idegenrendészeti osztályának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján Mohácson elmondta: eddig ezt a szakaszt nem tudták folyamatosan ellenőrizni, csak járőrözéssel biztosították a Duna határbiztonságát.

 

 

Az új 24 órás folyami határőrizeti rendszer irányítóközpontja a Mohácsi Határkikötő épületében.

MTI Fotó: Sóki Tamás

 


A mostani fejlesztés a többi között egy-egy, mintegy 40 méteres – nagy hatótávolságú hőkamerával, radarral és nappali kamerákkal is ellátott – tornyot jelent Mohácsnál és Kölkednél. Ezek révén folyamatosan belátják az érintett szakaszt. A tornyokat önálló biztonsági rendszerrel, térfigyelő kamerákkal és mozgásérzékelőkkel látták el a rongálások megelőzése érdekében.


A nappali és a hőkamerák, valamint a radarok folyamatos, együttes működése révén már nagy távolságból észlelhetővé és megfigyelhetővé válnak a Dunán közlekedő járművek és emberek. A tornyok vezérlését és az onnan érkező információk feldolgozását a mohácsi vízi határátkelőhelyen létesített vezetési ponton végzik.

 

“Migrációs szempontból csendes határszakasznak számít a Duna”

 

Kalmár Ádám a Duna határbiztonságáról elmondta: migrációs szempontból csendes határszakasznak számít a Duna, évente 8-10 illegális határátlépés történik. Ennél valamivel nagyobb számban, évente 15-20 esetben kapnak el csempészeket, akik elsősorban cigarettát próbálnak Magyarországra hozni.

 

A Duna egyre inkább felértékelődött az európai biztonságot tekintve, Magyarország a Duna-stratégiában is hangsúlyos szerepet kap – emelte ki. A mostani beruházással, új járőrhajóval, hőkamerákkal, nappali kamerákkal, felszerelésekkel és radarrendszerrel eleget tudnak tenni a schengeni határellenőrzési kódexben a határellenőrzés iránt támasztott követelményeknek. Emellett maga a határőrizet is olcsóbbá válik, a rendőröknek ugyanis nem kell folyamatosan járőrözniük, csak akkor kell gyorsan reagálniuk, ha az szükséges.

 

 

 

Rendőrségi motorcsónak az egyik 40 méter magas megfigyelőtorony előtt Mohács közelében.

MTI Fotó: Sóki Tamás

 

 

A Duna déli szakaszán a Magyarországra belépő, illetve innen kilépő hajók határellenőrzését a mohácsi vízi átkelőhely látja el, amely – az Európai Unió és a schengeni térség déli vízi kapujaként – felelős az unióba vízi úton érkező vagy onnan távozó teljes személy- és áruforgalom ellenőrzéséért.