2024. Október 12. Miksa

Közélet

Megkezdődött a III. Béla felújítása

Antal Tibor | 2015. Július 31. 13:56:15 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Már most szebb az épület, mint volt.

 

Baja egyik legnívósabb középiskolája a III. Béla Gimnázium, ami a város szívében található.

Nem túlzok ha azt mondom, hogy az épület felújítása a legnagyobb adóssága az illetékeseknek.

A méltatlan állapotokra jellemző, hogy állítólag arra  is akadt példa,  hogy tanítás közben egy ablak tokostól kiesett.

 

A bajai képviselő testületi ülésen is többször téma volt -a felelősséget természetesen a másik félre tolva- a gimnázium felújítása, hogy melyik városvezetés ezt miért nem tette meg az utóbbi 10-15 év alatt.

 

De a lényeg: Baja az idén pályázott, és részben nyert. Így a költségek nagy része pályázati pénzből lesz finanszírozva (150 millió Ft), a többit a város teszi mellé, ami kb 40 millióra tehető.

Jelenleg kedd óta a külső vakolatot verik le (már ami megmaradt belőle az évek során), és csütörtökön már be is állványozták a Martinovics utcai oldalt.

 

 

A homlokzat és lábazat mellett ki lesznek  cserélve a nem kicsit viharvert ablakok és az ereszcsatornák is.

Tehát az épület kívülről teljesen meg fog újulni.

Ez mellett a fűtésrendszert is  modernizálják.

 

Részlet decemberi 18-i testületi ülésről készült cikkünkből:

Mi lesz a III. Béla Gimnáziummal?

A III. Béla Gimnázium energetikai felújítása teljes mértékben támogatott projekt, arra a városnak nem kell költenie, azonban az „A” épület kiegészítő beruházását önerőből kell finanszíroznia Bajának. A korábban megbecsült összegért egyik vállalkozó sem teljesíti a munkát, ezért a képviselő-testületnek szavaznia kellett további forrás biztosításáról. Ellenzéki, független és a városvezető fideszes képviselők is egyetértettek abban, hogy a gimnázium felújítása olyan feladat, mellyel már régóta adós a városvezetés, ezért mindenképpen támogatniuk kell a döntést. Ellenben több képviselő is felvetette, hogy mi lesz az iskola belsejével, hiszen a projekt csupán az energetikai (homlokzatfelújítás, nyílászárócsere stb.) munkákról szól.

Hajdú Miklós a Sikeres Bajáért frakcióvezetője azt kérdezte a városvezetéstől, hogy a kiírt meghívásos pályázatban miért nem vett részt bajai vállalkozás. Papp Zoltán jegyző válaszában összegezte, hogy három céget keresett meg az önkormányzat, ezek között volt egy bajai is, aki végül nem tett ajánlatot. A másik kettőnek komoly referenciái vannak a városban.

Ez a két pályázó az ENER-G Energia Technológia Zrt. és a MERKBAU Építőipari és Kereskedelmi Kft. konzorciumban, valamint a Powergy Energy Technologies Szolgáltató Kft. volt. Negyven milliónál kicsivel többet becsült a város a kiegészítő beruházásokra, a két megkeresett közül az alacsonyabb összegről pályázatot benyújtó is ennél bőven többért, 47 millióért vállalja csak azt.

Révfy Zoltán független képviselő felszólalásában kiemelte, hogy a városvezetésnek meg kell találnia a forrást arra, hogy a jelenleg méltatlan belső tér is megújulhasson.

Fercsák Róbert polgármester a felvetések után közölte, hogy egyetért képviselőtársaival, „a Béla Gimnáziumra költeni kell”, ezért figyelni kell a pályázati lehetőséket, valamint – ha szükséges – önerőből is biztosítani kell a méltatlan állapot felszámolását.

 

 

 

Ennyit a decemberi testületiről, terveink szerint a munkálatokról folyamatosan beszámolunk.