2024. Október 10. Gedeon

Közélet

Megkezdődött a FolkFeszt

Antal Tibor | 2022. Augusztus 26. 19:50:41 | Utolsó frissítés: 2 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Péntek délelőtt és kora délután több posztban is beszámoltunk arról, hogy valami készül a Tóth Kálmán téren. Szándékosan nem írtunk pontos információt, hogy beinduljon a fórumon a kommunikáció, és abból derüljön ki miről van szó. Pedig igazából már korábban írtunk róla, hogy a BeerBQ Fesztivál rendezőinek újabb dobásáról van szó, mely a FolkFeszt nevet kapta.

Nem véletlenül, hiszen a középpontban a hagyományok, a népzene, a néptánc és a népi gasztronómia áll. Délután kézműves foglalkozás és táncház várta a gyerekeket a Ciszterci ház udvarában, majd fél nyolckor a hivatalos megnyitó következett, ahol Rideg László a Bács- Kiskun megyei közgyűlés elnöke is köszöntötte az egybegyűlteket. Majd az est házigazdája Juhász Gábor, a szabadkai Juhász zenekar prímása mutatta be a fesztivál első fellépőjét, a debreceni Baktalor Zenekart.

Őket a Fermáta Tamburazenekar, és a Fokos Zenekar követte, majd este tíz órától délszláv táncház zárja a mai napot. A fesztivál vasárnapig fog, és nem mellékesen szombaton 17 órától 19 óráig egy LEGO rekord kísérlet is színesíti a programot, melyre várják az önkénteseket. A feladat, hogy Petőfi Sándor arcképét kell kirakni 12 ezer darabból.

2022. augusztus 27., szombat

10:00 – 18:00      Kézműves foglalkozások és gyermekeknek szóló előadások és táncházak

17:00 – 18:00       „Megyébe bújva” FI200 Divatbemutató

18:15 – 19:00        Sinha Róbert & Bánföldi Szilárd előadása

20:00 – 21:00      Pántlika Zenekar

21:00 – 22:00      Juhász Zenekar

22:00 – 23:30      Zanthowerkli

22:00 – 24:00      Délszláv táncház

2022. augusztus 28., vasárnap

10:00 – 18:00      Kézműves foglalkozások és gyermekeknek szóló előadások és táncházak

20:30 – 21:30      Orkestar Planina

21:30 – 23:00      Góbé Zenekar

22:00 – 24:00      Táncház a Góbé és a Bakator Zenekarral

Fesztivál és nagyszínpad:            Tóth Kálmán tér

Délszláv udvar:                             Rózsavölgyi udvar (a Főtér Panzió udvara)

Gyermek programok:                  Ciszterci Ház udvara

Facebook galériánk itt tekinthető meg.